MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 8:32

10 dolog, ami boldoggá teszi a jelenedet

  • Közzétéve Életmód

Gyakran előfordul, hogy kényelmetlennek érezzük az életünkbe érkező tapasztalásokat. Szomorúak, elkeseredettek vagyunk. Úgy érezzük, hogy nem figyel ránk a párunk eléggé, nem kapunk kellő mennyiségű szeretetet, a főnökünk meg csak az elégedetlenségét tudja kifejezni számunkra.

boldogsag

A külső körülmények nyomásától szenvedünk, és keressük azt, ami megnyitná ezt a szelepet, amitől könnyebbé válik az életünk.

Összeszedtem tíz gondolatot, amit, ha ízlelgetünk és beépítünk, akkor elfordulva a problémaként érzékelt körülménytől, lehetőségünk adódik jól érezni magunkat a jelenben.

1, Minden átmeneti. A problémád is, a jó és a rossz érzések is. Éppen ezért teljes megéléssel legyünk jelen a jóban, és figyelemfelhívásként értékeljük a negatív érzéseinket.

2, Csak a jelen az, amiben aktívak lehetünk. A múltban már nem tudjuk kijavítani a téves döntéseket, nem tudjuk ki nem mondottá tenni a másokat sértő szavainkat, tetteinket. De ma tehetünk azért, hogy kitisztázzuk a kapcsolatokat, hogy kedvesen kommunikáljunk, hogy megbocsássunk, és olyan döntéseket hozzunk, amik várhatóan pozitívan formálják a jövőnket.

3, Ne a hiányra koncentrálj, mert csak eltereli a figyelmed a lehetőségeidről!

4, Légy hálás! Ha félsz a jövőtől, engedd, hogy átérezd a háládat, amit a jelenben meglévő dolgokért érzel.

5, Ne várd, hogy más tegyen boldoggá! Az olyan, mintha arra várnál szomjazva a szobádban ülve, hogy majd akkor iszol, ha valaki behozza neked a vizet. A jól-létedet másoktól teszed függővé. Kár lenne. Kelj fel, és tedd meg.

6, Szeresd magad olyannak, amilyen most vagy. Mivel minden átmeneti (lásd 1.pont), így bármit is tettél, vagy gondoltál, az már a múlté. Fejlődőképes vagy, szeresd és tiszteld magad azért, mert most, a jelenben azon fáradozol, hogy jobb életet teremts magadnak. (különben nem olvasnád most ezt) És szeress másokat is. Pont úgy küzdenek az elemekkel, mint te.

7, Teremts békét magadban és magad körül! Ne várd a békét, hanem válassz békés gondolatokat, és törekedj arra, hogy másban is felvillanjon a békevágy.

8, Hagyd meg mások szabadságát! Mindenki szabadsága csak addig terjed, míg nem sérti a másét. 

9, Tiszteld más érzését, és az életét! Ne hidd, hogy a te álláspontod jogosabb, mint másé, vagy hogy jogod van másokat bántani csak azért, hogy ugyanazt gondolja, mint te. Másképp gondolkoztok ugyanarról a dologról? Szabad neki és szabad neked is a saját nézőpontod szerint érezni, gondolni.

10, Ha úgy érzed, hogy sok minden össze van zavarodva benned, akkor ülj le, és fogalmazd meg, hogy mit szeretnél. Ne legyen benne olyan, amit mástól vársz (ld. 5.pont), hanem arról beszélj, amiben te tudsz aktívan részt venni. Boldog párkapcsolatban akarsz élni? Tedd fel először magadnak a kérdést: Mit nyújtok én, amiért vonzó a társamnak velem lenni?

+1 tipp: Kerüld a panaszáradatot! Csak arról beszélj, amit valóban szeretnél megtapasztalni.

Nyilván nem megy egyik pillanatról a másikra, hogy átírd azokat a szokásokat, amik évtizedeken keresztül az életed, a döntéseid részei voltak, de ha ma már egy kicsit másképp csinálod, mint eddig, akkor máris tettél valamit a jól-létedért. 

Ma vagy hátralévő életedben a legfiatalabb! Kezdj el örömmel élni! 
Segítő könyvek, módszerek, technikák a blogon.

Laskai Nelli (index.hu/index2)
házassági tanácsadó, életöröm tréner
Boldognak lenni könyvek szerzője

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280