MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 21:28

Fajtamentés Hajdúnánáson - Megmentenék a fekete mangalicát

  • Közzétéve Érdekességek

Küszöbön a fekete mangalica elismertetése hazánkban. Hamarosan újra négy fajtája lehet a mangalicának: a szőke, a fecske, a vörös után a fekete is ismét tenyésztésbe állítható lesz – köszönhető ez a 2016-ban indított közös együttműködésének Szabó Péter egyetemi docens és Hajdúnánás között.

mangalica

A program legfontosabb célja a fekete mangalica elismertetése, önálló fajtaként történő kitenyésztése és a piacra történő jutása.

Szabó Péter a Debreceni Egyetem mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának docense már hosszú évek óta azon fáradozik, hogy a teljesen kihaltnak hitt fekete mangalicát újból tenyésztésbe állítsák.

Tanár úr 2016 nyarán megkeresett bennünket azzal a kéréssel, hogy van egy rekonstrukciós kísérlete, ami azt jelenti, hogy a száz éve kihaltnak vélt fekete mangalicát próbálja újra tenyészteni – mondta Hajdúnánás polgármestere. Szólláth Tibor hozzátette: Szabó Péter tudta, hogy a város foglalkozik őshonos állatoknak a tenyésztésével, így az együttműködés viszonylag rövid időn belül elindulhatott.

A program keretében a hajdúnánási önkormányzat a használatában lévő külterületi ingatlanokon vesz részt a fekete mangalica kitenyésztésében, amely a jövőben kiemelten fontos lehet a város számára is legfőképp piaci tényezőket tekintve.

A település legutóbb a Budapesti Mangalica Fesztiválon mutathatta be 3 db fekete mangalicáját.

Harsányi Zsolt, sajtóreferens

 

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280