Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 21:29

Helyi hírek

Gerzson napján született a törpe víziló a Nyíregyházi Állaptarkban

Bemutatkozott a látogatóknak Gerzson, a Nyíregyházi Állatpark legifjabb törpe vízilova. A kipusztulás szélén lévő faj ritkán szaparodik zárt körülmények között, a nyíregyházi tenyészpárnak viszont ő már a negyedik utódja.

gerzson1fotók MTI/Balzs Attila

A most hét hetes hím állat teljesen egészséges, és felnőtt korára akár a 300 kg-ot elérheti majd a súlya.

A kora tavasszal világra jött bika a születésekor hat, hathetesen már 13 kilogramm súlyú volt és azóta is naponta körülbelül negyed kilogrammal gyarapodik, ivarérett korában testtömege pedig elérheti a háromszáz kilogrammot - mondta el Révészné Petró Zsuzsa, a park oktatási osztályvezetője az MTI-nek a helyszínen.

A szakember kifejtette, Gerzson szülei 2009 óta élnek a Nyíregyházi Állatparkban, a 23 éves Broutille Franciaországból, míg párja, a 15 éves Hamlet Dániából érkezett az Európai Fajmegőrzési Program keretében. A tenyészpárnak már negyedik alkalommal születik utódja: a 2011-ben, a 2015-ben és 2017-ben született borjak már egy másik állatkertben élnek.

Broutille jelen esetben is nagyon gondos, naponta négyszer-ötször szoptatja a 190 nap után világra jött kicsinyét, aki már elkezdte ízlelgetni a szénából, zöldség- és gyümölcsfélékből álló szilárd táplálékát és már birtokba vehette a Tarzan ösvénye kifutórendszer víziló bemutatóját.

Mivel a park legújabb kisállata kora tavasszal, Gerzson napján született, gondozóik ezt a nevet adták neki - tette hozzá az osztályvezető.

A törpe víziló a kipusztulás szélén lévő, igen ritka vastagbőrű, az ötször nagyobb, 1,5 tonna súlyú nílusi rokonával ellentétben már csak nagyon kis területen őshonos. Mindössze kétezer egyed él belőle Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben, állományát leginkább az erdőpusztítások, az élőhelyek csökkenése és a vadászat veszélyezteti. Éppen ezért fontos, hogy zárt tartási körülmények között, koordinált tenyészprogram keretében szaporodjanak.

gerzson

Míg rokonát, a nílusi vízilovat már az ókorban is ismerték, a törpe víziló az egyik legkésőbb, a 19. század végén felfedezett nagytestű emlősfaj. Ennek az az oka, hogy rejtett életmódot folytató, félénk állat a fehér ember által nem járt nyugat-afrikai esőerdők mélyén él.

A törpe víziló születése egyébként szakmai különlegességnek számít, mivel az elmúlt egy évben 14 egyed jött világra a világ állatkertjeiben, ráadásul hím ivarú utód sokkal ritkábban születik, mint nőstény.

 

  • Írta: mti
  • Kategória: Helyi hírek
  • Találatok: 921

Szamárköhögést, tbc-t, HIV-et hozhatnak át a mélyszegénység elől menekülők - egy menekülteket ellátó orvos szerint

A mélyszegénységben élő kárpátaljai menekülteket is ellátó szálláson önkénteskedett Dr. Eörsi Dániel szerint kanyarós esetre már volt is példa. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy az Ukrajnából érkezők az európaitól teljesen eltérő gyógyszereket szedtek eddig - írta meg az mfor.hu.

BZS 0485A beregszászi "táborból" érkező menekültek Barabás segítőpontján 2022. március 29-én ©Bodnár Zsolt

  • Írta: mfor
  • Kategória: Helyi hírek
  • Találatok: 4410

„Együtt egy jobb életért” - fiatalokat segítettek Tiszavidon

Végéhez közeledik az EFOP-1.6.2-16-2017-00022 azonosító számú, szegregált élethelyzetek felszámolása Tiszaviden komplex programmal elnevezésű projekt, amely 199,94 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatás segítségével valósult meg.

tiszavid

  • Írta: Háromhatár
  • Kategória: Helyi hírek
  • Találatok: 1724

Jó méztermést várnak

Jó évet zártak a megyei méhészetek 2021-ben, de a klímaváltozás és az áremelkedések hatására egyre nehezebben tudnak tervezni.

hok jozsef

  • Írta: Kölcsey TV
  • Kategória: Helyi hírek
  • Találatok: 1294

Jelesre vizsgázott a magyar nemzet a menekültek megsegítésében

Jelesre vizsgázott a magyar nemzet az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésében, miközben "sokszor az ukrán politika egy része, köztük az ukrán elnök részéről nemtelen támadások történtek Magyarországgal szemben" - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Beregsurányban.

soltesz

  • Írta: mti
  • Kategória: Helyi hírek
  • Találatok: 1679

In memoriam Debreceni András

Ismét kevesebben lettünk eggyel. Elment egy olyan ember, aki az életét a családja mellett a második családjának szentelte, a tűzoltóknak.

debreceni

  • Írta: Kékesi Szilárd János
  • Kategória: Helyi hírek
  • Találatok: 2034

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280