Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 18, 21:08

Iskolások végeznek közösségi szolgálatot a tűzoltóságokon megyeszerte

  • Közzétéve Helyi hírek

A Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség az idei tanévben 21 oktatási intézményből fogad diákokat, ezen a héten is több középiskolából érkeznek tanulók, ahol a tűzoltósági szakterülettel kapcsolatos ismereteket sajátíthatják el.

katasztrofa

Szerdán délután, Bodnár József tű. törzszászlós tartotta az elméleti képzést a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Wesselényi Miklós Középiskola diákjainak.

Jelenleg, ötvenegy oktatási intézménnyel van megállapodása a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, 2016 első félévében 484 tanuló teljesítette megyeszerte a közösségi szolgálatát a katasztrófavédelmi kirendeltségeken, illetve tűzoltóságokon.

A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat keretében a diákok bekapcsolódhatnak a tűzmegelőzés és a tűzvédelem, a polgári védelem, illetve az iparbiztonság szakterületének munkájába, közreműködhetnek például iskolájuk tűzriadótervének kidolgozásában, a terv gyakoroltatásának előkészítésében és végrehajtásában, az intézmény tűzvédelmi rendszerének ellenőrzésében, tűzoltóversenyek előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában, de akár az őket fogadó tűzoltólaktanya karbantartási tevékenységeiben is.

Aki a polgári védelem területével kíván alaposabban megismerkedni, az részt vehet katasztrófakockázati helyszínek bejárásában, polgári védelmi gyakorlatok előkészítésében és végrehajtásában, ifjúsági versenyek előkészítésében és lebonyolításában, vagy éppen a polgári védelmi tervezéshez szükséges adatbázisok készítésében, továbbá a lakosságfelkészítésben.

Az iparbiztonság iránt érdeklődő diák a veszélyesáru-szállítást nyomon követő rendszerek karbantartásában és alkalmazásában vehet részt, de tevékeny szerepet kaphat a katasztrófavédelmi műveleti labor járműveinek és eszközeinek karbantartásában.

SZ-SZ-B. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

fotó: Dóka Imre tű. főhadnagy, Szabolcs MKI

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280