MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 16:08

Biztonságban Kisvarsányban

  • Közzétéve Helyi hírek

Kamerarendszer óvja nyár óta a kisvarsányi lakosok nyugalmát. A falu több pontján felállított kamerák szinte az egész községet lefedik majd.

kisvarsany

Önerőből, közel egymillió forintos beruházás volt a kamerarendszer első lépcsőjének kiépítése - mondta el Tiba Péter Kisvarsány polgármestere - de itt a fejlesztés nem áll meg. Tervünk hogy a község minden utcájában és a kiemelt köztereken is legyenek a kisvarsányi lakosok biztonságérzetét növelő kamerák.

Korábban a temetőben voltak gondok a sírok környékén, mostanra ez már a térfigyelők üzembeállításával megszűntek. - tette hozzá.

Kisvarsany2

Kisvarsányban van mit védeni, hiszen itt található a térség egyetlen önkormányzati tulajdonban lévő játszóparkja, ahol a kamerák mellett további fejlesztéseket tervezünk. - említette meg Tiba Péter - A játszópark eddigi sikerére jellemző, hogy nyáron volt olyan időszak amikor közel száz gyermek és felnőtt tartózkodott egyszerre a parkban.

Családi programok épülnek a játszóparkunkra, amíg a gyerekek játszanak, a felnőttek beszélgetnek, valamint több család is piknikes kosárral látogat ki hozzánk azért, hogy egy teljes délutánt töltsenek el nálunk - mondta el a polgármester.

kisvarsany1

Rengeteg, más tervünk van községünk fejlesztésére, a legújabb megvalósítás előtt álló ötletünk a községháza mögötti emlékpark megszépítése, valamint egy konkrét szolgáttatás kialakítása, amely úgy gondolom önkormányzati fejlesztésben szintén egyedülálló lesz a környéken. - fejezte be az ismertetést Tiba Péter Kisvarsány polgármestere.

 

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280