Logo

Az operaház fantomja - Szirota Jennifer és Szirota Ciki duettje a Nelson kíséretével

Újdonsággal rukkolt elő a Nelson együttes, a világ talán legismertebb duettjét adták elő Az operaház fantomja musicalből. A dalt Szirota Jennifer és édesapja Szirota Ciki énekelték fel stúdióban. A videó vasárnap került fel a legnagyobb videómegosztó portálra.

jenni es cikiJenni és Ciki fotó©Juhász Katalin

Az előadott dalról, és az előkészületek hátteréről a Nelson énekesét Szirota Cikit kérdeztük:

Nagyon régóta szerettem volna lányommal egy közös produkciót összehozni akár csak kedvtelésből is. Az, hogy erre a dalra esett a választás az Pongó Ottó a Nelson zenekar vezetőjének ötlete volt. Mi pedig örömmel láttunk neki a munkának, aminek az eredménye azt hiszem, ön magáért beszél - mondta el Ciki.

Mindannyian úgy gondoltuk, hogy ha már közösen dolgozunk, akkor első alkalommal egy olyan dalt énekeljük el ami nem egy hétköznapi mulandó sláger. Fantasztikus élmény volt a a lányommal egy stúdióban dolgozni, de még fantasztikusabb az eredményt hallgatni.  Egy nagy próba volt mindkettőnk részéről, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni. Kiderült hogy egyszerűbb mint hinnénk.

A feldolgozás annyira új, hogy még nem volt lehetőségük élőben előadni. Egészen biztos ezen a nyáron ott, ahol Jennifer és a Nelson együtt lépnek fel nagyon sokszor el fogják énekelni.
 
Szirota Cikit a jövőbeli terveikről is megkérdeztük:

Már tudjuk, hogy ez működik, végre nekilátunk annak a dalnak ami azért régi nagy álmom. Szeretnék egy olyan közös dalt csinálni Jenniferrel, ami arról szól hogy én lassan átadom neki a stafétát. A címét elárulom: Feketéből arany.

 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.