Tiszaadonyban emlékeztek a "Málenkij Robot" áldozataira

Hideg, téli nap volt  74 évvel ezelőtt Tiszaadonyban is. Akkor indult 149 ember a 3 napos " Málenkij robotra". Volt köztük a háború poklából hazatért katona, volt, aki hadifogságból szökött meg. S volt, aki hitt az orosz szavaknak: Csak 3 napra, kicsi munkára mennek.

Először gyalog Barabásba vitték őket. Ott várták az indulási parancsot.

Végül másnap elindultak a Szolyván lévő gyűjtőtáborba.
Az egészségesebbek nagyon nehéz munka jutott. A lebombázott vasútvonalakat kellett a téli hónapokban rendbe hozniuk.Megfelelő ruházat, szerszámok nélkül.
Veszélyes munka volt a fakitermelés is. A dőlő fa nem kímélte a mozogni is alig tudó embereket.
A szénbányákba hurcoltak sem voltak jobb helyzetben.
Éjszakára bezsúfolták őket egy nagy épületbe, ahol hideg volt, ívó víz is alig.Reggelre nagyon sokan meghaltak. Legyengült testük nem bírta az embertelen körülményeket. 

Hazatértek többen, de nagyon sok embernek a hadi fogoly táborokban ért véget az életük.

Péter Lászlóné megemlékezésében beszélt a hazatértekről is.
Sándor bácsiról, akit halottnak hittek, és a tömegsírba dobták.Csak az őrök emberségének volt köszönhető, hogy társai megmenthették .
Menyhért bácsiról, aki 20 évesen harckocsizó lett a háborúban.A háború vége felé Bergen táborba rendelték őket, mert a német katonákat már visszarendelték a koncentrációs tábor őrzésétől. Ő angol fogságba esett. 3 hétig , csak a halottakat kellett temetniük.

Beszélt Nagybátyjáról, akit szintén Szolyvára vittek.Hónapok múltán látogatta meg felesége. Óriási búzakenyeret sütött, amit gyalog vitt el a környék asszonyaival együtt.A kenyérért cserébe az őr "adott nekik" egy szabad órát. 
A látogatás után 9 hónapra megszületett 1947 . december 24-én  egy pici baba.
Borca néni mindig mondogatta:" Búzakenyeret vittem, kisgyermeket hoztam !"
Minden családnak megvan a saját története. 

A megemlékezés további részében Bokross Ödönné mondta el Tiszaadony akkor elhurcolt  református lelkészének versét, amelyet a borzalmakról írt.
Ducsi Sándor egy hadi fogoly versét olvasta fel.
Bokross Ödön lelkipásztor az emberi hitről, a túlélés utáni vágyakozásról beszélt. 
Ezután a koszorúzás következett.

Az Önkormányzat nevében Lakatos József  polgármester és Ducsi Sándor alpolgármester, a Református Gyülekezet nevében Szaniszló Béláné és Balogh Sándor, az Együtt Tiszaadonyért-Cívil Alapítvány nevében Nagy Istvánné és Dienes Lajosné helyezték el az emlékezés koszorúit.
A Mi dolgunk az emlékezés, hiszen nagyszüleinkről, apáinkról van szó.
Az Emlékmű segíti a ma emberét  a múltra való emlékezésben.
Az Emlékezés a Himnusszal ért véget.
Péter Juli
"
FOGOLYÉNEK
Isten veled szülőföldem,
Ahol én születtem,
Szüleimtől, testvéreimtől
Nagyon távol estem.

Nem zúgnak itt a harangok,
Templomba sem járnak,
Szegény fogoly azt sem tudja,
Mikor van vasárnap.

Megássák a fogoly sírját
A szolyvai völgybe,
Környes-körül ráhajlik
A fenyveserdő zöldje.

Csak egy anya, édesanya
Sírdogál magában,
Mert meghalt a kedves fia
A fogolytáborban.

Jó pajtásaim, titeket is
Áldjon meg az Isten,
Keressétek fel a sírom
A szolyvai völgyben.

írjátok meg az anyámnak,
Ha tudtok felőlem,
Hogy a fiát már ne várja.
Éhség eltemette.

Fogoly ima, fogoly ének
A búcsúztatója,
Vérrel hímzett hótakaró
Lesz a takarója."
1947, szerzője ismeretlen