Logo

Elhárult az akadály, jöhet a Mikulás a Beregbe

A Felső Tisza völgye vidékfejlesztési térség életminőség-fejlesztését hosszú távú programjában vállaló Falvak Kultúrájáért Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Alap 2018. évi pályázatán a „Vándormesék táncház hátrányos helyzetű településeken” programmal sikeresen pályázott.

gorombo2

Ennek keretében Tiszaszalka, Tiszaadony, Aranyosapáti, Újkenéz, Lónya iskolásaival és óvodásaival, valamint a tiszakerecsenyi iskolásokkal a fővárosi Görömbő Kompánia három nap alatt „elhárította az akadályt” a nagyon várt ajándékozás előtt. Mikulás „elveszett kesztyűjét” 11 intézményi programban vitték vissza hóval belepett lakhelyéhez, ahol a füstnek is létra kellett, hogy kijöjjön a házból. A nagy havat 750 gyermek és legalább 30 pedagógus taposta sikeresen, és adták vissza nélkülözhetetlen kesztyűt tulajdonosának az ajándékok rakodásához.

gorombo0

Köszönet a gyermekeknek, mindenki megnyugodhat: ebben az évben sem marad el Mikulás „világkörüli látogatása”.

gorombo1

    

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.