Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 16, 5:35

Tiszta Kárpátalja - környezettisztasági program magyar kormánytámogatással Kárpátalján

Nagyszabású környezettisztasági program indult civil kezdeményezésre szombaton Kárpátalja 30 magyarlakta településén, a magyar kormány 14 millió forintos támogatásával.

tiszaszemet e1448554963885Szemét a jándi strandon a Tisza áradásakor 2015-ben Fotó: ©Tóth Béla

A Tiszta Kárpátalja elnevezésű programot megnyitó beregszászi sajtótájékoztatón Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos elmondta: Kárpátalja a Kárpát-medence egyik legszebb fekvésű, természeti erőforrásokban leggazdagabb vidéke, de szomorú, hogy helyenként ellepi a szemét, és mindenki láthatja, milyen szeméttengerré változik a Tisza és mellékfolyói áradáskor. "A program indításával elsősorban azt az igényt és vágyat szeretnénk felszínre hozni az emberekben, hogy teremtsünk önmagunkhoz és természeti örökségünkhöz méltó környezetet egymással összefogva" - tette hozzá.

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a Tiszta Kárpátalja Program alapötlete Bíró András helyi idegenvezetőtől és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanácstól (KMTT) származik. A programot felkarolta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ). Megjegyezte, hogy a Miniszterelnökség kárpátaljai kormánybiztossága fontosnak és előremutatónak találta a környezettisztasági kezdeményezést, és 14 millió forint támogatást nyújtott az induláshoz.     

Grezsa István hangsúlyozta: "Tisztában vagyunk azzal, hogy az idei évre tervezett program nem oldja meg az olyan strukturális problémákat, mint a kommunális szemét elszállítása, tárolása vagy feldolgozása. A Tiszta Kárpátalja Program az első lépés, amellyel felhívjuk a figyelmet a jelenlegi helyzet tarthatatlanságára, a közös munka és környezet tisztántartásának fontosságára" - mutatott rá a politikus.     

Hozzászólásában Viktor Mikulin, Kárpátalja helyettes kormányzója az ukrajnai megye első számú problémájának nevezte a hulladékgyűjtés, -szállítás, -tárolás és -feldolgozás megoldatlanságát. Hangsúlyozta, hogy jelenleg Kárpátalján 3 millió tonna hulladék és 250 illegális szemétlerakó van, s mindez a Tisza és mellékfolyói völgyében. Emlékeztetett arra, hogy a régióban egyetlen hulladékfeldolgozó üzem sincs, sőt helyi forráshiány miatt abbamaradt a Beregszász melletti Makkosjánosiban az Európai Unió által finanszírozott egyetlen kárpátaljai hulladékfeldolgozó üzem építése is.     

Azt is elmondta, bürokratikus akadályok miatt egy éve nem tudja elérni, hogy a Tisza forrásának környékén működő szállodák és üdülőhelyek a hulladékukat ne a folyóba szórják, hanem egy erre kijelölt helyen rakják le. A vázoltak tükrében nagyon jónak nevezte a magyar kezdeményezésre indult kárpátaljai környezettisztasági programot, egyúttal azt kérve a jelen lévő magyar kormánytisztség-viselőktől, hogy Magyarország nyújtson támogatást a makkosjánosi hulladékfeldolgozó üzem építésének befejezéséhez.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke, Karácsfalva polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a Tiszta Kárpátalja Program egy kétnapos környezettisztasági akcióval indult, amelynek keretében pénteken a programba bekapcsolódó 30 település, közte Beregszász iskoláiban szakemberek környezeti szemléletformáló előadásokat tartottak, míg szombaton a magyarországi TeSzedd! akció mintájára mindenütt hulladékot gyűjtenek - emelte ki.

"Kezdeményezésünknek két üzenete van: a környezet tisztasága és az önkéntesség. Azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok lépjenek ki a virtuális világból a valóságba, és tegyenek környezetük tisztaságáért" - fogalmazott. 

Az ifjúsági vezető azt is elmondta, hogy a Tiszta Kárpátalja Program másik eleme egy egész évre szóló gondnoki program, amelynek gazdája a KMTT, és amelynek keretében Kárpátalja kiemelt turisztikai látványosságainak környékét tartják tisztán a gondnoki csapat tagjai Kőrösmezőtől Nevickéig. Jelezte, a jövőben a környezettisztasági programot szeretnék kiterjeszteni ukrán településekre is.

-MTI-

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280