MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 29, 11:53

Bejelentette lemondását az akasztással fenyegetőző román miniszterelnök

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.

Romania 905115

Ezt a pártülésről távozóban maga a politikus is megerősítette.  A végrehajtó bizottságban 59-en szavaztak Tudose leváltásra, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. Távozáskor Tudose azt mondta: fegyelmezett tagja a PSD-nek: a párt bízta meg, az is váltja le, nem akar pártszakadást.

Leszögezte: nem marad ügyvivő, a következő kormány kinevezéséig Paul Stanescu miniszterelnök-helyettest javasolják ügyvivőnek, de ezt nem biztos, hogy a jobboldali államfő elfogadja.

Mihai Tudose román miniszterelnök hétfőn még azt mondta: nem beszélt akasztásról, amikor a múlt héten az erdélyi magyar pártok autonómianyilatkozatát kommentálta.

Tudose leszögezte: románként határozottan fenntartja álláspontját, hogy semmilyen szinten, még békés egyeztetéseken sem képezheti alku trágyát Románia területi integritása, nem lehet szó Románia valamely részének autonómiájáról.

 "Amikor a zászlón való lengést említettem, az állami hatóságokra utaltam, amelyeknek alkalmazniuk kell a törvényt. Az ő mandátumuk fog a zászló mellett lobogni, ha nem szereznek érvényt a törvénynek. Erről beszéltem, nem valakinek a felakasztásáról"

- jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülésére érkező román kormányfő.

Tudosét újságírók hada várta a pártszékház előtt, ahova a közte és Liviu Dragnea PSD-elnök közötti konfliktus rendezése érdekében hívták össze a párt vezetőségét. A tanácskozás tétje az, hogy második miniszterelnökétől is megvonja-e a bizalmat a PSD. Tudose azonban nem akarta kommentálni egy újabb kormányválság kirobbanásának lehetőségét, csak a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos, magyar-román diplomáciai feszültséget okozó, szerinte "félreértett" nyilatkozatát pontosította.

Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a magyarországi pártok azt követően szólították fel bocsánatkérésre, illetve távozásra a román kormányfőt, hogy egy televíziós nyilatkozatában értelmezésük szerint Tudose közvetve akasztással fenyegette meg az autonómiát követelő erdélyi magyarokat.

román kormányfő nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízió szerda esti műsorában hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok hétfőn elfogadott közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

 

A bukaresti kormány sajtóirodája hétfő este azt közölte, hogy Tudose lemondásáról hivatalosan kedden értesítik az elnöki hivatalt.

MTI

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280