MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 8:32

Napok alatt elkapkodták a dobozos oxigéndús levegőt Kínában

Napok alatt elkapkodták a dobozos oxigéndús levegőt, amelyet egy cég kísérleti jelleggel árult a dél-kínai Hajnan sziget nemzetközi turisztikai vásárán. Az üdítőitalokhoz hasonló dobozba zárt levegőt akciós áron 29 jüanért, vagyis mintegy 1200 forintért kínálták.

levego

A helyszíni beszámolók szerint a korlátozott számban, összesen 300 dobozzal kínált ritka áru vevői elsősorban turisták és vállalati képviselők voltak, akik a gyakorta szmogos északi, északkeleti országrészből érkeztek.

A levegőt a dobozos üdítőitalok mintájára töltötték Hajnan délnyugati részén Bavangling településen, amelyet 98 százalékban erdő borít. Területén a negatív oxigénionok átlaga állítólag négyzetcentiméterenként eléri a 6 ezret, vagyis a hatszorosa annak, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a "tiszta levegő" kritériumaként előír.

A cég a levegőt egyelőre a készlet erejéig kísérleti céllal árulta, de jelentések szerint két hónapon belül közfogyasztás céljából is piacra dobják. Közölték, gondolkoznak a nagyobb kiszerelésen és az alkalmazás, a felhasználhatóság körének bővítésén is.

A kezdeményezés egyébként Kínában nem új, évekkel ezelőtt már egy helyi milliárdos inkább feltűnés- és figyelemfelkeltésből, mint piaci vállalkozásként árult levegőt palackba zárva.

Tavaly decemberben pedig egy kanadai vállalkozás hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy szórófejjel ellátott palackjaiból, amelyekbe a Sziklás-hegységben zárták a levegőt, néhány óra leforgása alatt 500 darabot értékesített jó pénzért.

-MTI-

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280