MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 29, 6:57

Kék hírek

Áthajtott a rendőrön a menekülő sofőr

A járőrök 2021. november 23-án délután Mecseknádasdon, egy benzinkútnál intézkedés alá akartak vonni egy sofőrt, mert nem volt a járművén rendszám.

rendőrgázoló

A férfi azonban figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzést, és egy földesútra hajtott. Végül egy kiszélesedő füves területen sikerült megállítani. Az egyik rendőr az autó vezetőoldali ajtajához ment és megpróbálta azt kinyitni, ekkor a férfi elindult a járművel és elsodorta az intézkedő rendőrt, és áthajtott a lábán. Az elkövető megállás nélkül távozott a helyszínről. A sérült rendőrt a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba.

A beszerzett adatok alapján a rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd 15 órakor Hidason elfogták. A 29 éves helyi férfival szemben felmerült a gyanúja annak, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztott. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda és a kábítószer gyorsteszt is pozitív jelzést adott. A rendőrök ezután a férfi lakásán kutatást tartottak, amely során bruttó 201 gramm kábítószer gyanúját keltő növényi származékot foglaltak le.

A férfit előállították a Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették. Gyanúsítotti kihallgatására állapota miatt a későbbiekben kerül sor.

Az eset körülményeit a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség és a Komlói Rendőrkapitányság vizsgálja.

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Írta: police.hu
  • Kategória: Kék hírek
  • Találatok: 1758

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280