Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 18, 21:08

Prostitúcióra szervezett be lányokat a nyíregyházi bűnszervezet - akár 10 év fegyházat kaphatnak

  • Közzétéve Kék hírek

Éveken át legalább tíz lány külföldön folytatott prostitúciós tevékenységéből éltek annak a nyíregyházi bűnszervezetnek a tagjai, akikkel szemben a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség a mai napon emelt vádat.

prostitualt3

A vádirat szerint az egymással rokoni kapcsolatban álló három férfi, illetve három nő még 2010-ben közösen elhatározták, hogy úgy fognak pénzt szerezni, hogy szerény anyagi körülmények között élő lányokat szerveznek be külföldi prostitúciós munkára. Az ezzel kapcsolatos feladatokat egymás között megosztották.

Voltak, akik Magyarországon felkutatták a prostitúcióra vállalkozó lányokat, mások intézték a kiutaztatásukat, illetve a vádlottak egy része külföldön felügyelte a lányok munkáját, kezelte az általuk megszerzett jövedelmet.

A prostitúcióra vállalkozó sértettek olyan ígéreteket kaptak a vádlottaktól, hogy rövid időn belül meggazdagodnak majd a munkából, elhitették velük, hogy autóik, szép ruháik és lakásuk is lesz. A vádlottak biztosították a prostitúciós tevékenység megkezdéséhez szükséges ruházatot és egyéb eszközöket is a sértettek részére, cserébe pedig azt kérték, hogy az így megszerzett jövedelmük felét adják át nekik.

A beszervezett lányoknak Svájcban és Németországban, bordélyházakban, illetve az utcán kellett dolgozniuk, a vádlottak szoros felügyelete mellett. 2010. és 2015. között a vádlottak legalább tíz lányt vettek arra rá, hogy külföldön végezzenek a fentiek szerint munkát, melynek bevételéből – különböző arányban – több tízmillió forinttal gazdagodtak. A vádemelést megelőzően a Nemzeti Nyomozó Iroda közel két évig folytatta a nyomozást, melynek során titkos eszközöket is bevetettek a bűncselekmény bizonyítására, illetve intézkedtek a vádlottakat terhelő tanúk védelméről is.

A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség több rendbeli, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette miatt emelt vádat, melyet a vádlottak bűnszervezet tagjaként követtek el. A bűncselekmény büntetési tétele 1-10 évig terjedő szabadságvesztés.

Ezen kívül az ügyész kitartottság bűntettével is vádolja a vádlottakat, melynek büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés Valamennyi vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész, valamint a bűncselekmény útján szerzett vagyon teljes elkobzását. Ez utóbbi biztosítására a nyomozás során a vádlottaktól nagy értékű gépkocsikat és ékszereket foglaltak le.

Dr. Zsíros Zsolt, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyész

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280