Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 20, 11:26

Gyalogost ütött el Napkoron, majd sorsára hagyta - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

  • Közzétéve Kék hírek

Ismeretlen tettes ellen 15010/6139/2016. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság.

napkor

Egy eddig ismeretlen sofőr 2016. november 8-án 16 óra 30 perc körül az általa vezetett ismeretlen hatósági jelzésű, feltehetőleg Mercedes Vito típusú, sárga színű kistehergépkocsival közlekedett Napkor Kállói utcán, a Kossuth utca felől a Petőfi utca irányába.

A gépkocsivezető közlekedése során a Kállói út 8. szám előtt a jobb oldali visszapillantó tükrével nekiütközött egy vele azonos irányba haladó gyalogosnak. Az ütközés következtében a 36 éves nő könnyű sérüléseket szenvedett. A jármű sofőrje a baleset bekövetkezése után a helyszínről megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott a Petőfi utca irányába.

A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja az ismeretlen kistehergépkocsi sofőrjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280