Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 18, 21:08

Felhívás a Nyíregyházán talált csecsemő ügyében - A rendőrség kéri a lakosság segítségét.

  • Közzétéve Kék hírek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 15000/297/2017. bűnügyi számon emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.

csecsemo

A rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen tettes egy újszülött csecsemőt helyezett el, a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt található szemetes konténerek mellé 2017. november 19-én. Járókelők találtak rá még ugyanazon a napon 19 órakor, az akkor már halott csecsemőre.

A rendőrség kéri, annak az eddig ismeretlen személyazonosságú nőnek és férfinak a jelentkezését, akik hat gyermekkel együtt tartózkodtak a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt 2017. november 19-én 14 órától 17 óráig, valamint akik információval rendelkeznek a bűncselekményről, illetve az eddig ismeretlen személyazonosságú anyáról. Kérjük jelentkezzenek azok is, akik a képen látható „Street One” márkájú, lila színű virágmintás női felső korábbi viselőjéről rendelkeznek információval.

Jelentkezni lehet személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz.), telefonon a 06-42-524-600-as hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet. 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

csecsemo 1

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280