Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 18, 21:08

Ittasan vezette a tehergépkocsit - azonnal bevonták a vezetői engedélyét

  • Közzétéve Kék hírek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2018. június 13-án Ibrányban ellenőriztek egy tehergépkocsival közlekedő 53 éves nagyhalászi férfit.

szondaillusztráció!

Az intézkedés során a sofőrrel szemben légalkoholmérő készüléket alkalmaztak, mely bűncselekményi értékhatárt elérő pozitív eredményt jelzett. A rendőrök a férfi vezetői engedélyét a helyszínen azonnal bevonták, majd vér- és vizeletmintavétel céljából előállították. Ellene a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.

Felhívjuk a hivatásos sofőrök figyelmét, mindamellett, hogy az ittas járművezetés baleseti kockázata kimagasló, aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül, a saját és a családja megélhetését is kockáztatja!

Ilyen esetekben a járművezető ugyanis több százezer forintos bírságra és akár több évig terjedő járművezetéstől való eltiltásra is számíthat, ami az állásába is kerülhet!

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280