MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 8:32

Nem szeretett otthon ülni, ezért lopni járt

  • Közzétéve Kék hírek

A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Attila 46 éves konyári lakos ellen.

lopni

A nyomozás adatai szerint a férfi több alkalommal utazott Debrecenből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol közintézményekbe tört be 2018. március 27-e és június 16-a között. A férfi a betörésekből készpénzt, fényképezőgépet, számítógépeket és egyéb értéktárgyakat zsákmányolt. A rendőrök a nyomozás alatt elvégzett széleskörű adatgyűjtés eredményeként a feltételezett elkövetőt beazonosították és 2018. július 12-én elfogták.

A férfi gyanúsítotti kihallgatása alatt beismerő vallomást és elmondta, hogy nem szeretett otthon ülni, ezért inkább utazgatott és ahol éppen leszállították a vonatról, –mert menetjegyet sohasem váltott- ott keresett egy óvodát vagy egy iskolát, ahová este betört. A gyanúsított azt is elmondta a rendőröknek, hogy a szám szerint hét közintézményből eltulajdonított értéktárgyakat a debreceni piacon eladta és az azokért kapott pénzt elköltötte.

A rendőrség a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes ügyészség felé előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság 2018. július 14-én elrendelt.   

Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 

 

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280