Logo

Balesetmentes közlekedés ködös időben

A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel! A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol nagyobb haladási sebesség mellett a látótávolság hirtelen lecsökken, és a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok jelennek meg előtte.

kod

A balesetek elkerülése érdekében azt tanácsoljuk, hogy a ködös szakasz kezdetét észlelve még a jól belátható úton csökkentsék a járművük sebességét. Amennyiben már beértek a ködös útszakaszba, akkor ne fékezzenek hirtelen, figyeljék a mögöttük haladókat is! A lassabb haladás mellett nagyon fontos a követési távolság növelése. Tartsanak az előttük haladótól olyan biztonsági távolságot, hogy járművükkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjanak állni. Lehetőleg tartózkodjanak az előzéstől! Végezetül közlekedésük során számoljanak az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére is, melyek észlelése a ködben ugyancsak nehézkes! 

A ködfényszóró és a ködlámpa helyes használatával kapcsolatban a KRESZ egyértelműen kimondja, hogy csak abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják. Érdemes tehát körültekintőnek lenni és figyelni arra, hogy amint a korlátozott látótávolság megszűnik (pl. a köd feloldódik) az autóstársaik érdekében vegyék is azt vissza.

A rendőrség felhívja az állampolgárok figyelmét arra, amennyiben a látási viszonyok nem indokolják, ne kapcsolják be a ködfényszórót, erős fényereje egyrészt zavarhatja az előttük haladókat, és a szembejövőket egyaránt, ami akár balesetveszélyes is lehet!

Kérjük a közlekedőket, hogy az őszi időszakban is vezessenek fokozott óvatossággal és körültekintéssel! Járműveik sebességét mindig az út-és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg! Indulás előtt tájékozódjanak az aktuális időjárási- és útállapotokról, és az ezekből adódó esetleges késést mindig kalkulálják bele a menetidejükbe!

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának közleménye itt érhető el.

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.