Logo

Ittasan szállított csempészett cigarettát az áldiplomata

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai 2018. november 5-én az M3-as autópályán ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő férfit, aki bizonytalanul haladt a forgalmi sávokban.

autopalyaillusztráció!

A járművezető az igazoltatás során azt nyilatkozta a rendőröknek, hogy diplomata, majd átadott egy lengyel magánútlevelet és egy diplomáciai mentességet igazoló okiratot, amely az elsődleges ellenőrzés során hamisnak bizonyult.

A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a férfi diplomáciai mentességgel nem rendelkezik. Mivel a helyszínen felmerült a gyanú, hogy a férfi ittas állapotban vezette a járművet, ezért mintavételre előállították. Az általa vezetett jármű átvizsgálása során annak utas- és csomagteréből nagy mennyiségű, közel 17 millió forint értékű csempészett cigaretta, valamint további hamisított okiratok és forgalmi engedély került elő.

Az 54 éves ukrán állampolgárral szemben a Mátészalkai Rendőrkapitányságon járművezetés ittas állapotban vétsége és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrök a külföldi férfit és a gépkocsiban szállított jövedéki terméket költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt átadták a további eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.