Logo

Ivócimboráját lopta meg a rétközberencsi férfi

A Kisvárdai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást J. Ferenc 38 éves rétközberencsi lakos ellen.

rendorauto1

A nyomozás adatai szerint a férfi közös italozás után pénzt kért kölcsön ivócimborájától, annak rétközberencsi otthonában 2018. július 11-én. A sértett átadta a kért pénzösszeget, a maradékot pedig az asztalra tette, amit a gyanúsított a figyelmetlenségét kihasználva szintén eltett és együtt távoztak a házból.

A sértett csak később vette észre, hogy ismerőse meglopta, akkor értesítette a rendőrséget. J. Ferenc gyanúsítotti kihallgatása alatt beismerte tettét és elmondta, hogy az eltulajdonított pénz egy részét elköltötte, egy részét a pénztárcájával együtt elhagyta, de egy kisebb összeg még maradt belőle. A nyomozók az eltulajdonított készpénz megmaradt részét a gyanúsítottól lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kisvárdai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.