Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 21:29

Elfogták a csengeri betörőt - egy páncélszekrényt tulajdonított el még decemberben

  • Közzétéve Kék hírek

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrse M. Ferenc 44 éves helyi lakossal szemben.

rzsdispatcher 7 5

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2015. december közepén betört egy csengeri ingatlanba, ahonnan egy páncélszekrényt tulajdonított el több millió forint értékű készpénzzel, értéktárgyakkal, valamint arany ékszerekkel együtt.

rzsdispatcher 11 0

A helyszíni szemle adatai és a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a rendőrök a feltételezett tettest 2016. április 13-án lakásában fogták el. A 44 éves férfinél tartott házkutatás során közel félmillió forint készpénzt, és feltehetőleg az elkövetéshez használt eszközöket, köztük feszítővasat, erővágót és egy baltát foglaltak le. A nyomozók az eljárás során a páncélszekrényt egy Győrtelek külterületén lévő árokban találták meg.

rzsdispatcher 3 7

A csengeri rendőrök M. Ferencet gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását. 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280