Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 12:36

Befelhősödik az ég, de marad a hideg - Időjárás jelentés

Szombaton estig derült vagy kissé felhős lesz az ég, majd északnyugaton, késő éjszaka északkeleten is megnövekszik a felhőzet. Nyugat-Magyarországon lesz zártabb a felhőtakaró, amely vasárnap napközben fokozatosan csökken.

hideg11Mínusz 18 Celsius-fokot mutat egy autó hőmérője Nyíregyházán 2017. január 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila

Ezzel együtt kelet felől tovább növekszik a felhőzet, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lesz a legkevesebb, Közép-Magyarországon a legtöbb napsütés. Az éjszaka második felétől vasárnap a déli órákig a Nyugat-Dunántúlon elszórtan valószínű havazás, emellett még holnap napközben a Tiszántúlon lehet egy-egy helyen kevés hó.

Az északi szelet az Alpokalján, a Bakonyban, a Balaton körül és a Zemplén térségében viharos lökések kísérik. Éjszakára, vasárnap nappalra átmenetileg hosszabb időre mérséklődik a szél, de erős lökések a Tiszántúlon ekkor is előfordulhatnak. Az Észak-Alföldön hófúvás is várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -14, -21, a Nyugat-Dunántúlon -9, -11 fok között alakul. Az Alföld középső részén és az Északi-középhegység völgyeiben -21, -25 fok is előfordulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -3, -10 fok között valószínű, nyugaton várható a magasabb, északkeleten az alacsonyabb érték.

-mti-

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280