Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 5:38

Ezer Lámpás Éjszakája – „Hogy minden gyermek hazataláljon” - 2017. június 10-én Kisvárdán is

A főváros mellett idén további tizenegy város csatlakozott a társadalmi kezdeményezéshez.

ezer lampas ejszakaja ill

Budapesten az érdeklődőket az Ötvenhatosok terén várják a szervezők, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési, illetve Baleset-megelőzési Osztályának munkatársai, valamint civil szervezetek képviselői is jelen lesznek. A szervezők színes programokkal várják a látogatókat 2017. május 28-án Budapesten, Dunaújvárosban, Egerben, Győrött, Kecskeméten, Miskolcon, Siófokon, Székesfehérváron, Tatabányán, Vácott, Zalaegerszegen, majd 2017. június 10-én Kisvárdán is.

A kampány minden helyszínén az egész napos családi és gyerekprogramok mellett a már megszokott módon koncertekkel, illetve a rendezvény védjegyévé vált világító lufik magasba bocsátásával zárul a rendezvény.

A kampány fő célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a gyermekek eltűnésének jelenségére, amelynek okai hazánkban elsősorban a kiskorúakat ért környezeti hatásokban keresendőek, mint például:

a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló és gondozási helyükről engedély nélkül eltávozott és vissza nem tért kiskorúak ismeretlen helyen való tartózkodása;

a családon belüli konfliktusokat átélő gyermekek eltűnése (a szülők közötti vagy a szülő-gyermek közötti konfliktushelyzet);

a különváltan élő szülők gyermekelhelyezési vitáit elszenvedő kiskorúak ismeretlen helyen való tartózkodása (amikor az egyik szülő a kiskorú elhelyezésére, felügyeletére vonatkozó jogerős bírósági végzés ellenére, a másik szülő tudta nélkül viszi külföldre a gyermeket);

a felnőtté válás előtt álló fiatalkorúak eltűnése (akik 18 éves koruk előtt nem sokkal úgy döntenek, hogy elhagyják a szülői házat és megszakítják a kapcsolatot a hozzátartozóikkal, a későbbiekben pedig szándékosan nem adnak életjelet magukról);

a közösségi szállásokon, lakásotthonokban, gyermekotthonokban elhelyezett, kísérő nélküli külföldi állampolgárságú kiskorúak csellengése.

Tavaly az eltűnés miatt körözöttek 84 %-a (18 699) volt kiskorú (18 év alatti). Közülük 2017. május 8-áig 645 14 alatti, míg 3 005 14 és 18 év közötti fiatalt keresett a rendőrség.

A rendőrség minden gyermek- és fiatalkorú eltűnését kiemelt fontosságú feladatként kezeli, azonban a jelenség kezeléséhez elengedhetetlen a problémakörben érintett gyermekvédelmi szervezetek, a civil kezdeményezések és családok együttműködése.

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280