Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 5:38

Behajtási ünnepet tartottak a Hortobágyon

A pásztorok védőszentjének, Dömötörnek a napján véget ért az idei legeltetési szezon a Hortobágyon, az állatokat szombaton látványos behajtási ünnep keretében terelték be téli szálláshelyeikre.  

hortobagy1MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Hortobágyi Nonprofit Kft. minden évben nagyszabású ünnepség keretében mutatja be az érdeklő közönség előtt, amint a Kilenclyukú hídon át a többezres állatállomány színe-java - rackajuhok, szürke marhák, nóniusz lovak, bivalyok - felsorakozik, a pásztorok pedig számot adnak a behajtott állatállományról.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a behajtási ünnepség megnyitóján kiemelte: Európában a legtöbb őshonos állatfajta Magyarországon, azon belül is a Hortobágyon található meg.

 hortobagy2MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A miniszter szavai szerint igaz pásztor az, aki ősszel őszintén elszámol. - "Biztos vagyok abban, hogy a mostani pásztorok el tudnak számolni azzal az állatállománnyal, amely a világon egyedülálló, hihetetlen érték itt" - fogalmazott a miniszter, aki egyben köszönetet mondott a hortobágyi pásztoroknak, akik tovább éltetik ezt a kultúrát. 

hortobagy3MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Tóth Sándor, a Hortobágyi Nonprofit Kft. gazdálkodási osztályvezetője az MTI kérdésére elmondta, a többezres állatállományban 1100 szürke marha tehén, ugyanennyi szaporulat, 2200 növendéküsző és tinó, illetve 96 tenyészbika van. Tartanak 128 bivalytehenet, azok szaporulatát - 58 egyed - , valamint 280 darabos vegyes korcsoportú bivalygulyát. A lóállományban 280 egyed van, melyből 70 törzskanca. Van 10 sportlovuk, azok szaporulata, illetve munkalovak, csikós hátasok alkotják a ménest. Rackajuhállományuk 1400 anyajuhból, 100 növendékjerkéből és 40 tenyészkosból áll.

hortobagy4MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A nap folyamán csikósbemutatók, kulturális programok szórakoztatják a közönséget. A legkisebbeknek állatsimogatást, szamaragolást biztosítanak a szervezők.

-MTI-

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280