Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 12:36

900 millió forint áfát csalt el a banda - 4 megye, 28 házkutatás, kétmilliárdos lefoglalás

Egy budapesti cég repceolaj-beszerzéssel csaknem egymilliárd forint áfát csalt el. A NAV revizorainak korábbi gyanúját az EKÁER adatai is megerősítették. A bűnszervezet tagjait a pénzügyi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A NAV munkatársai a cég vagyonából több mint kétmilliárd forintot biztosítottak, így az okozott kár teljes egészében megtérülhet.

 nav1

Naponta érkeztek repceolaj-szállítmányok Lengyelországból és Szlovákiából egyenesen a budapesti cég Heves megyei telephelyére, miközben papíron a beszállítók magyar gazdasági társaságok voltak. Az általuk kiállított valótlan tartalmú számlák felhasználásával a szervezet azt a látszatot keltette, mintha az árut belföldről szerezte volna be. A számlázó cégek általában adóbevallást sem tettek. A telephelyre érkezett nyersolajat feldolgozták, és belföldi vevőknek értékesítették. Az eddigi adatok szerint a budapesti cég 900 millió forint áfát csalt el.

Az elkövetők elfogására szervezett akcióban, a fővárosban és négy megyében, huszonnyolc helyszínen a NAV nyolcvan munkatársa; pénzügyi nyomozók, revizorok, informatikusok és pénzügyőrök vettek részt. Az adóellenőrök kétmilliárd forint értékben biztosítottak gépsort és árukészletet, emellett bankszámlákon csaknem 400 ezer eurót zároltak a pénzügyi nyomozók, és a házkutatások során talált készpénzt is lefoglalták.

nav4

A rendőrség együttműködésével sikerült elfogni egy többszörösen körözött férfit, aki az ügyben irányító szerepet töltött be. Kihallgatása után haladéktalanul büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, hogy megkezdje lopás miatt, korábban jogerősen kiszabott három év nyolc hónapos börtönbüntetése letöltését.

nav2nav3

A pénzügyi nyomozók költségvetési csalás miatt öt férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280