Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 5:38

Esélylatolgató a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályú csapatok hétvégi találkozói (23. forduló) előtt:

  • Közzétéve Sport hírek

Nagy Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm a „HÁROMHATÁR HÍREI” oldalának, a sportkedvelő olvasóit. Nagyon jól eső érzés, hogy immár elmondható az, hogy hétről-hétre, több százan olvasgatják Önök közül a forduló beharangozóimat, s rengeteg pozitív visszajelzést kapok arról, hogy már szinte várják soraimat.

foci20

Ma is megkaptam már a kérdést, hogy mikor lesz már olvasható a beharangozó? Sajnos olyan szintű elfoglaltságom volt mindvégig ezen a héten, s várhatóan a jövő hetem is ehhez hasonló lesz, hogy most tényleg csak egy nagyon rövidített forduló beharangozóval szolgálhatok, mert egyszerűen csak ennyire futja az időmből, de az internetes élő közvetítések révén, két kiválónak ígérkező megyei II. osztályú rangadóval, a „HÁROMHATÁR HÍREI”, ezen a hétvégén is mindent el fog követni, a zárt kapuk okozta fociéhség csillapítására !

Azokat a helyi „természetjáró szakosztálytagokat” leszámítva, akik szombat és vasárnap délután, esetleg  helyi labdarúgó pályák melletti friss levegőből nagyokat szippantva (szigorúan maszkon keresztül !) próbálnak meg egy kicsit ebéd után felfrissülni, így juthatnak Önök is friss fociélményekhez most is majd általunk……

2021. április 10.-én, szombaton 16 órától játsszák a Nyírgyulaj-Csenger, Vásárosnamény-Nyírmeggyes, Mátészalka-Nagyecsed, és a Baktalórántháza-Tarpa mérkőzéseket. 2021. április 11.-én, vasárnap 16 órától játsszák az Ibrány-Gyulaháza, Fehérgyarmat-Újfehértó, a Balkány-Nagyhalász mérkőzéseket.  A Kemecse-Mándok találkozót, a hazaiaknál változatlanul fennálló pandémiás helyzet miatt, későbbi időpontra halasztották.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk a Kemecseieknek, s nem mellékesen le a kalappal Resán Attila Barátunk előtt, aki fáradtságot és anyagiakat sem kímélve igyekszik, mindent megtenni játékosainak az egészségéért !!!!!!!!!!!! Azt gondolom, egyértelműen ez az igazán jó és követendő példa, csak hát …

foci10

De folytatva gondolatmenetemet, bízzunk benne, hogy a vírus, nem „ütemez át” még több találkozót, s főleg, hogy nem fog a pályákon „tüsténkedni”…

Szóval, egy kicsit csokorba szedve a meccseket, vannak, az úgymond a közvélemény által, a papírforma kategóriába sorolt találkozók. (Tessenek csak az egyik megyei focis oldalon megnézni a „tippversenyt”, s az ott megjövendölt eredményeket !) 

Ezek szerint a közvélemény, egyértelműen hazai sikert könyvel el előre, az alábbi párosítások esetében:  Nyírgyulaj-Csenger, Vásárosnamény-Nyírmeggyes, Ibrány-Gyulaháza.

Egyértelmű vendégsiker várás van a következő meccsek esetében: Baktalórántháza-Tarpa, Fehérgyarmat Újfehértó.

Talán a döntetlenjóslat a domináns, a következő két párosításnál: Mátészalka-Nagyecsed, Balkány-Nagyhalász. Csakhogy, ami a fociban az egyik leggyönyörűbb tud lenni, hogy bizony az előzetes prognózisok, igen gyakran megváltozhatnak a találkozók lefújásának a pillanatában, s szent meggyőződésem, hogy amellett, hogy aránylag tényleg fixnek tűnő meccsek egész sora vár ránk ezen a hétvégén, a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban, de tuti, hogy száz százalékosan, nem fog teljesülni a várt eredmény, minden egyes mérkőzés estében, mi több lehet, hogy a vártnál többször is „leesik majd az állunk”…

Egyébként nálam a forduló derbije címe most, a Szatmári El’Classiconak, a Mátészalka-Nagyecsednek dukál. De azért lesz ebből a kínálatból még több nagyon jó kis derbi ! Nos hát „harcra fel csapatok !” Kívánok mindenkinek sikeres hétvégét,  egy-két „papírforma-borulást”, s mindenekelőtt VÍRUSMENTESSÉGET !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Engedjék meg, hogy had ajánljam a figyelmébe annak aki csak teheti, hogy a facebookon olvassa el Ficze Pistának, a mi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Játékvezető Legendánknak a szenzációs írását ! Igazi kis foci-alapmű !!!!!!!

Isten Áldja Zsolt napja alkalmából az én Drága Barátomat, Kollégámat, a szenzációs HÁROMHATÁR HÍREI oldalnak a megálmodóját, Bodnár Zsoltit! (A zenei felvételével, egy kicsit most ugyan megijesztett…………………….De nála semmi sincs véletlenül !) Isten Áldja Imre Zsoltikát is, a Fehérgyarmat játékosedzőjét, s Piskóti Zsoltit az Újfehértó kiváló szakvezetőjét ! S Ők még mindketten „szemtelenül” fiatalok !!!!!!!!!!! (Ja és most egymás ellen meccselnek !)

A közelgő Tibor napja alkalmából, Isten Áldja Koncz Tibit, a megyei foci LEGPROFIBB HÍRVIVŐJÉT,  a SZABOLCSFOCIINFO atyját, Bíró Tibit, a Fehérgyarmati sport események örök kameramannját,  valamint az elnyűhetetlen Dolhai Nagypapót !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

S szülinapja alkalmából Isten Éltesse Balogh Petit, a Fehérgyarmat másik játékosedzőjét, Aki higgyék el, hogy egy FANTASZTIKUS SPORTEMBER, az Élő Focilegendát, Fecsku Pistát, s a GÁTI TESÓKAT a zenészek legjobb focistáit, a focisták legjobb zenészeit, Gyulaháza Fénylő-Focizó-Daloló Csillagait !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!     

Szóval azt Mindenkinek a figyelmébe ajánlanám, hogy a hétvégén élő közvetítések a HÁROMHATÁR HÍREI facebook oldalán, szombaton 16 órától Csengersima-Nyírbátor (Bodnár Zsolt és Papp Attila közvetítése), vasárnap 16 órától pedig Vaja-Gergelyiugornya (Bodnár Zsolt és Svéda István közvetítése).

S Fehérgyarmatiak figyelem ! Bíró Tibor Kollégámmal, mint a Fehérgyarmati Városi Televízió stábja, felvettük a héten, a hétközben lejátszott Fehérgyarmat-Nyírmeggyes Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzést, s vesszük a Fehérgyarmat-Füzesabony NB. II.-es bajnoki kézilabda mérkőzést, és a Fehérgyarmat-Újfehértó Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzést is, s valamennyi találkozót láthatják felvételről, a Fehérgyarmati Városi Televízióban !     

Továbbra is vigyázzanak Magukra, s Egymásra ! Hajrá Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Labdarúgása ! HAJRÁ MAGYARORSZÁG ! PUSZTULJ VÍRUS AZ ÉLETÜNKBŐL !!!

Aki teheti oltassa be magát!!! Védjük saját magunk, és szeretteink életét !!!!

Köszönöm, hogy Velem tartottak !

Papp Attila /PAPSI/

 

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280