Logo

Egy gól és kilenc gólpassz - a 21 éves Lizák Bence bemutatkozott az NB III-ban

Az előző évadban nyújtott teljesítménye után a beregdaróci Lizák Bence számára kiállították a bizonyítványt: magasabb osztályba léphet.

gyongyos AK2018-2019 Gyöngyösi AK, fent balról a második Lizák Bence/fotó Lukács György archívuma

A huszonegy esztendős támadó a megyei első osztályban érdekelt Vásárosnaményból nyáron az NB III-ba – Gyöngyösre dobbantott. Mégpedig a sasszemű Csank János hathatós közreműködésével, aki éppen a hevesieknél vállalt edző szerepkört. Az egykori szövetségi kapitány ugyebár korábban szakmai tanácsadóként szolgált Tarpán, így képben volt a villámléptű futballistával kapcsolatban.

Lizák Bencét nem a megszokott posztján, vagyis csatárként vetették be a gyöngyösi egyletnél: jobbszélsőként az előkészítésben osztottak rá feladatot, ehhez képest az egy gól, kilenc gólpassz mutató meglehetősen acélos produkció egy „első éves” bálozótól – a harmadik vonalban abszolút zöldfülű játékostól. Időközben Csank Jánostól megvált az őszt a tizenkettedik helyen záró klub, és könnyen megeshet, a beregdaróci kötődésű játékos is válthat a télen…

– Vállsérülést szenvedtem az utolsó naményi meccsemen, így a nyári alapozás első felét ki kellett hagynom, július végén tudtam csatlakozni a gyöngyösi csapathoz – ecsetelte a szabolcsfociinfo.hu-nk az elmúlt hónapok történéseit Lizák Bence. – Edzettem, közben jártam gyógytornára, a felkészülési mérkőzéseken egy-egy félidőt játszottam, persze, a másfél hónapos kihagyás miatt az erőnlétem nem volt az igazi. Ennek ellenére, csaknem minden mérkőzést végigjátszottam. Úgy tűnt, hogy nem lesz gond, sajnos, októberben, sok minden megváltozott, a részletekről viszont nem szeretnék beszélni. Húzódással is bajlódtam, maradjunk annyiban, a következő egy hónap finoman szólva sem volt az igazi. Érdekes módon a végére összeállt a csapat, jöttek is az eredmények, a zárófordulóban, Sényőn az első félidőben öt gólt szereztünk, adtam két gólpasszt, mondhatjuk, minden összejött abban a negyvenöt percben.

Ugyanakkor a szezon befejeződött, Lizák Bence pedig a jövőn dilemmázik…

– Egyelőre nem tudom, mi lesz a folytatásban… Ha olyan ajánlatot kapok, ami megfelelő számomra, akkor benne van a pakliban, hogy távozom Gyöngyösről. A legfontosabb szempont számomra, hogy olyan edzésmounkát végezhessek, ami elősegíti az előrelépésemet. Kár lenne tagadni, mindenképpen szeretnék az NB III-ban maradni, mert azt gondolom, ez szolgálja most a fejlődésemet.

forrás: szabolcsfociinfo.hu

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.