1000x120px NK soros

Bejelentkezés
Frissítve: 2017 Nov 20, 18:56

A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) kiállításán vettek részt beregi keresztszemes hímzők

  • Közzétéve Beregszem

MAGYAR KÉZMŰVESSÉG – 2014 és KÉZMŰVESSÉG A VENDÉGLÁTÁSBAN címmel 21. alkalommal hirdette meg kettős, nyílt pályázatát hazai és határon túli magyar tárgyalkotók számára A Magyar Kézművességért Alapítvány. A pályázatra beküldött munkák szakmai zsűri által kiválasztott anyagából kiállítást rendeztek a Duna Palotában.

111

Környékünkről kiválasztásra került Sukta Bertalanné Kis Jankó Bori Nívó Díjas Népi Iparművész Beregdarócról, valamint a Herczegné Andrássy Éva vezetésével működő vásárosnaményi Beregszem Hagyományápoló Művészeti és Kultúrális Egyesület tagjai, név szerint Losonczi Ildikó, Nemes Attiláné és Novák Józsefné Beregi Keresztszemes munkái.

A többszáz beküldött pályázat közül kiválasztott, és kiállított munkákat a zsűri oklevélel jutalmazta, valamint Sukta Bertalanné a kiállított termékéért különdíjat kapott.

A kiállítás megnyitója és a díjátadások 2014 augusztus 7-én Budapesten a Duna Palotában ünnepélyes keretek között került megrendezésre. Köszönet illeti meg Filep Sándort Vásárosnamény Polgármesterét, hogy a részvételhez támogatásával segítséget nyújtott.

A kiállítás megtekinthető 2014 augusztus 28-ig a Duna Palotában (Budapest V. Zrínyi utca 5.) 10-17 óráig a Klementina és Falk Miksa termekben. A kiállítás anyagából három nyelvű színes fotóalbum készült, mely az utókor számára is megörökíti a kiállításra került kézműves munkákat.

Fotógalériánk megtekinthető itt!

700x700px NK soros