Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 21:29

Tanítás nélküli munkanap a máriapócsi görögkatolikus iskolában

  • Közzétéve Kultúra

2017. szeptember 29-e tanítás nélküli munkanap, írta felhívásában Nagyné Béres Andrea intézményvezető, a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Máriapócson.

Mariapocs iskola

A gyerekek, pedagógusok, dolgozók érdeklődve várták a napot, mely különlegesnek ígérkezett. Az egész iskola mozdult.

Az első és második osztályosok egyházi túravonalat jártak be és versenyt szerveztek a Szabadidő Parkban található horgász tavaknál, Mosolygó Tamás lelki igazgató vezetésével.

A harmadikos osztályok buszjárattal Nyírbátorba utaztak, ahol előre szervezett kulturális programokon vettek részt.

Negyediktől nyolcadik évfolyamig biciklis túrára indultak a diákok, melynek célja a nyolc kilométerre lévő Szabolcs Fejedelem Lovasíjászai Egyesület tanyája/parkja Magyon. Igazi történelmi és állatismereti séta volt délelőtt a megérkezés után. Nem maradt ki a lovaglás és az íjászat sem, de a különböző feladatok igazi kihívást jelentettek.

mariapocs iskola 1

Jécsák Tibor, az Egyesület titkára a több mint száz gyermeknek és felnőttnek megpróbálta átadni azt az emberséget, a kitartást, a küzdeni tudást, a hitet, a hagyomány szeretetét, mindazt amivel és amiért létrehozták az Egyesületet.

Minden résztvevőnek, segítőnek köszönjük. Külön a Máriapócsi Polgárőr Egyesület részéről ifj. Lőrincz Péternek, aki nemcsak kísérte a csapatot, hanem végig velük maradt.

mariapocs iskola 2A képen a 4. osztályosok Mosolygó Tiborné Andrea tanító nénivel és ifj. Lőrincz Péterrel.

A kerékpározás is kellemes élmény volt, pedig hajtottak földúton, melyet az előtte lévő napokban az időjárás sem kímélt. A diákok a hazaérkezés után azonnal visszamentek volna, olyan jól érezték magukat.

Palóczy Timea, Máriapócs

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280