Nemzeti konz csaladok 1200x150

Bejelentkezés
Frissítve: 2018 Dec 9, 12:16

Vers- és prózamondó, népdal és néptánc verseny a Kisvárdai Szakképzési Centrumban

  • Közzétéve Kultúra

2018. február 23-án péntek délután tartotta iskolánk a Kisvárdai Szakképzési Centrum által kiírt vers- és prózamondó, népdal és néptánc verseny elődöntőjét.

kisvarda

A Kisvárdai Szakképzési Centrum főigazgatója Leleszi Ágnes és Szalkayné Szénégető Krisztina néptánc pedagógus által megálmodott verseny a szakgimnáziumi és szakközépiskolai diákok vers, népdal és néptánc tudását célozza meg.

Emellett egy nemes célt is szolgál, ugyanis az elődöntők után Kisvárdán rendezik meg a döntőt, melynek bevételét a Kisvárdai Szakképzési Centrum beteg tanulójának gyógyíttatására ajánlja fel. 

E nemes célért és hogy gyerekeink megmutathassák milyen tehetségesek, iskolánk is megrendezte elődöntőjét. Sorra hangoztak el a szebbnél szebb versek hazai és határon túli magyar költőktől.

A versek sorát színesítették a néptánc előadások. A gyerekek színvonalas és látványos produkciókkal készültek. Meg is lett az eredménye. A vers kategóriában első helyezést szerzett Sinka Ádám 13/JJ osztályos tanuló Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versével. A második helyezett megosztott volt Körmöndi Anasztázia 11/I és Balogh Edit 11/F osztályos tanulóink között. Harmadik helyezést szerzett Oláh Regina Zsófia 11/F osztályos diákunk. Különdíjat kapott Dajka Patrik Zsolt 9/M osztályos tanuló.

Néptánc kategóriában első helyezést Lábas Zoltán 10/E osztályos, második helyezést Csökmei László 13/K osztályos és harmadik helyezést Ivánkó Blanka 9/I – Lábas Zoltán 10/E osztályos párosunk nyerte.
Népdal kategóriában Kocsi Bettina és Lódi Brigitta 11/B osztályos tanulóink képviselik majd iskolánkat az áprilisban megrendezendő döntőn. 

Tanulónknak és felkészítő tanáraiknak szívből gratulálunk, az április 11-én tartandó döntőhöz pedig sok sikert kívánunk, melynek a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza biztosít helyszínt.

Csörsz Ferenc, tagintézmény vezető

NMF MobFiz AUTOPALYA 700x700

Nemzeti konz csaladok 700x700