Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 20, 6:43

A költészet napja Aranyosapátiban

  • Közzétéve Kultúra

„Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.“ – írta József Attila, aki nem tudhatta, hogy születésének napja egykoron a költészet napjává, s egyben a magyar irodalom ünnepévé válik majd.

aranyosapati 010

A magyar költészet napját először 1964-ben ünnepelték meg. Iskolánkban már hagyomány immáron második éve megemlékezni irodalmi kávéházi kereteken belül e jeles napról. Dicső Zsoltné és Sitiné Pollák Margit magyart tanító nevelők felvállalták ezt a feladatot.

A megemlékezést megelőzően az osztályok különböző feladatokat kaptak: Irodalmi TOTÓ-t kellett kitölteniük, saját verset kellett írniuk, illusztrációk készültek kedvenc versekről és nem utolsó sorban 5-5 tanuló verset tanult neves költők, írók alkotásaiból. Megnyitóval kezdtük a napot, ahol József Attila érdemeit méltattuk. Magát a költészet napját megzenésített vers éneklésével próbáltuk emlékezetessé tenni, ilyen módon „életre kelteni, hangot adni“ a verseknek. Mivel a tantestületben többünknek van zenei múltja, ez nem volt nehéz feladat.. Felcsendültek költemények is, melyek fülbemászó dallamaikkal könnyen lopják be magukat a gyerekek szívébe. Teret kaptak tehetséges tanulóink is, akik maguk által írt verseikkel tették teljessé az előadást.

aranyosapati 015

Sebestyén Zoltán tanár bácsi is választott egy József Attila verset amit felolvasott nekünk. A kávéházi hangulatot fokozva a kollégák forró csokit ,teát, kávét, süteményt fogyaszthattak. A gyerekek édes és sós sütemények közül válogathattak. Reméljük, hogy az idén is elindult valami, amit jövőre csak fokozni tudunk. Hiszen mindenképp megéri. Mert jó volt látni az érdeklődő, csillogó szemmel verset olvasó és szavaló gyermekeket.

aranyosapati 014

A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre.
Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír.“ (Kosztolányi Dezső)

Benkő Zsigmondné

aranyosapati 011

aranyosapati 012

aranyosapati 013

aranyosapati 016

aranyosapati 017

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280