Logo

Aranyhíd irodalmi találkozó Aranyosszigeten, Aranyosapátiban

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány az Aranyosapátiban található Aranyosszigeten második alkalommal rendezte meg az Irodalmárok nemzeti találkozóját, Németh Nyiba Sándor a Magyar Kultúra Lovagja a táborvezető.

aranyosvers1

Gondolataink egyik legszebb kifejezésmódja pedig nem más, mint a vers. A költészet tesz minket emberivé, közelebb hoz egymáshoz és saját magunk megértéséhez is – ezt érezhették mindazok akik összegyűltünk a délelőtt folyamán a tornateremben. A vers évezredek óta az emberi gondolat megnyilatkozási formája és tápláléka. Az olvasó nemcsak gyönyörködik benne, hanem élvezi is a tartalmát, amelyben gyakran magára ismer. Ezért van szükség a költészetre – 2018.június 7-én érkeztek iskolánkba, ahol ünnepélyes megnyitót tartottunk.

aranyosvers3

A megnyitón az iskola igazgatónője Benkő Zsigmondné köszöntötte a vendégeket. Filep Sándor Vásárosnamény Polgármestere mondott ünnepi köszöntőt. Beszédében méltatta Nick Ferenc munkásságát, kiemelte mennyire fontosak a kis települések számára a kulturális rendezvények. Örömmel tér vissza Aranyosapátiba és az intézménybe. Elismerően beszélt az iskolában folyó munkáról. Köszönjük Polgármester Úr méltató szavait, örömünkre szolgált, hogy megtisztelt jelenlétével minket.

aranyosvers

Német Nyiba Sándor szintén köszöntötte a táborba érkezőket, majd szavalt nekünk. Az általános iskola tanulói saját verseiket olvasták fel a költőknek. Ezek egytől-egyik a saját erejét próbálgatók szellemi alkotásai.2018.jűnius 8-án délelőtt 9órakor rendhagyó irodalmi órát tartottak a költők. Helye az iskola tornaterme volt.9 órától az 1-4 évfolyamosoknak, 10 órától az 5-8 évfolyam tanulóinak olvasták fel saját verseiket. Vendégeink voltak: Biró Krisztián, Melinda Biróné Tutor, Ember Éva, Ember Borbála,Ember István,Birta Angéla, Magyari Hunor, Magyari Borbála,Tóth Enikő, Reményi Éva,P.Dányi Gabriella,Pletenyik Mihály, Franciska Kopácsi, a kis Franciska, Kiss László és kedves felesége.

aranyosvers2

E hangulatos iskolai rendezvény is bizonyíték arra, hogy verselni nem divatja múlt, sőt… Aki kedvet érez költeményeket olvasni, és írni az kedvet kaphatott. Ajánlom minden művészetbarátnak, hogy nézze meg a videónkat, képeket és engedje, hogy hassanak rá ezek fotók.

Meghitt irodalmi légkör, a vers közös szeretete és egyre több szavalni szerető diák és a körünkben lévő költők gondoskodtak a jó hangulatról. A program jól sikerült.KÖSZÖNJÜK!

Benkő Zsigmondné

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.