Nemzeti konz csaladok 1200x150

Bejelentkezés
Frissítve: 2018 Dec 14, 18:13

Történelmi zarándoklat a Pozsonyi csata hőseinek emlékezetére - 907.- 2018. Vereckei-hágó - Pozsony

  • Közzétéve Kultúra

" A dicső elődök tisztelete, a múlt értékeinek megőrzése és gyarapítása az élők kötelessége."

b tortenelmi zarandokut 3

Történelmünk egyik legjelesebb eseményének, az Árpád fejedelem vezette első honvédő háborúnak az 1111. éves évfordulója évében emlékezünk a Pozsonyi csata (907.) hőseire. A hitében elszánt, tetteiben határozott, munkájában és harcaiban acélosra edzett magyar nép honteremtő akarattal védte meg hazáját.

Dicsőséges lezárása volt ez Álmos vezér és fia Árpád fejedelem honalapító művének. Erős alapja nemzetünknek, szellemi, erkölcsi és fizikai fundamentuma a mai Magyarországnak is. A hősies helytállás, a csata győztes megvívása egyben üzenet a jövő nemzedékeknek. 

Mi zarándokok az út teljesítése során meg akarjuk érteni az abban a hitben, értékrendben rejlő szellemi, gondolati, fizikai erőt, mely akkor oly sok örömre, sikerre, nem csak a csatákban, hanem a haza építésének mindennapjaiban is győzelemre segítette a magyar népet.

Csak így tudjuk a ma élő nemzedékek - fiaink, unokáink - számára érthetően megfogalmazni a magyar nép helyét, feladatát, földi életútjának értelmét.   

A történelmi zarándokút útvonala és vonulási terve:

Időpont

 

Helyszín - események

2018. június 07. csütörtök

Gyülekező Fehérgyarmaton

2018. június 08. péntek

Határátkelés – megérkezés Beregszászra

2018. június 09. szombat      

Vereckei-hágó , a zarándoklat elindítása – emlékező ünnepség

2018. június 10. vasárnap

Beregszász

2018. június 11. hétfő

Fehérgyarmat

2018. június 12. kedd

Vásárosnamény

2018. június 13. szerda

Aranyosapáti

2018. június 14. csütörtök

Tiszabezdéd

2018. június 15. péntek

Kisrozvágy

2018. június 16. szombat

Karos

2018. június 17. vasárnap

Rakamaz

2018. június 18. hétfő

Szerencs

2018. június 19. kedd

Ónod

2018. június 20. szerda

Tibolddaróc

2018. június 21. csütörtök

Egerszólát

2018. június 22. péntek

Mátrafüred

2018. június 23. szombat

Petőfibánya

2018. június 24. vasárnap

Pihenő nap – Budapesti emlékprogram

2018. június 25. hétfő

Gödöllő

2018. június 26. kedd

Tahitótfalu

2018. június 27. szerda

Dobogókő

2018. június 28. csütörtök

Tokod-Tát

2018. június 29. péntek

Agostyán

2018. június 30. szombat

Komárom

2018. július 01. vasárnap

Komárom - pihenőnap

2018. július 02. hétfő

Vének

2018. július 03. kedd

Hédervár

2018. július 04. szerda

Feketeerdő

2018. július 05. csütörtök

CSATAMEZŐ – Rajka-Bezenye-Mosonmagyaróvár

2018. július 06. péntek

 Hainburg – Barna hegy – Dévényi kapu

2018. július 07. szombat

Megemlékezés – ünnepség – SZERTŰZ - Feketeerdőn

2018. július 08. vasárnap

Hazautazás                                                                

NMF MobFiz AUTOPALYA 700x700

Nemzeti konz csaladok 700x700