Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 21:29

Találkozás Füzesi Magdával, 2019. október 3. 17.00 órakor a Balázs József Városi Könyvtárban Vásárosnaményban

  • Közzétéve Kultúra

Füzesi Magda József Attila-díjas magyar költő, író Kárpátalján Nagyberegen születet, földműves családban. 1969-ben érettségizett szülőfalujában, majd Beregszászban nyomdász lett. 1972-ben férjhez ment Mester Elemér mérnökhöz, 1973-ban született meg Magdolna nevű lányuk.

fuzesi

1975-től a Vörös Zászló (majd Beregi Hírlap) munkatársa, később a lap magyar kiadásának felelős szerkesztője. 1981-ben magyar nyelv- és irodalomszakos diplomát szerzett az Ungvári Állami Egyetemen.

2005-től, nyugdíjba vonulása óta Magyarországon él. Ettől az évtől alapító főszerkesztője lett a budapesti székhelyű Kárpátaljai Szövetség  lapjának, a Kárpátaljai Hírmondónak. 2015 szeptemberétől átadta a főszerkesztői teendőket, de továbbra is segíti a lap szerkesztését. Ebben az évben lánya családjával együtt Budapestről Sülysápra költözött, illetve második férje, Vallasek István fizikus révén Kolozsváron is él. A kétlaki életet gyakori kárpátaljai tartózkodások is színesítik.

Első verse 1967-ben jelent meg, azóta folyamatosan publikál. Írásai számos magyarországi és erdélyi lapban, illetve antológiában láttak napvilágot, verseit közölték orosz és ukrán fordításban is. Oroszból és ukránból ő maga is fordít alkalmanként.

1986-tól  az Ukrajnai Írószövetség,  1991-től  a Magyar   Írószövetség,    2005-től    a    Magyar  Művészeti   Akadémia   tagja.  Újságírói    tevékenységéért   2003-ban   Táncsics   Mihály-díjjal   tüntették   ki. Szülőfaluja,   Nagybereg   néprajzi  értékeinek  feltérképezése is foglalkoztatja. Tanulmányai  jelentek  meg  az  emberélet  fordulóiról,  a   társas munkákról, a táplálkozási  szokásokról.  2019  márciusában  költészetéért  József Attila díjat kapott.

Könyvtárunkban megtalálható művek: Gyóntató, Hármashatár-talanul, Szőttes pirossal, feketével, Hónapsoroló

Találkozás Füzesi Magdával, Időpont: október 3. 17.00 óra Helyszín: Balázs József Városi Könyvtár

Vásárosnamény Szabadság tér 5.

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280