Bejelentkezés
Frissítve: 2017 May 26, 12:31

Petőfi Sándor Nagyarban

Petőfi Sándor 1846 nyarán költőbarátja, a későbbi márciusi ifjú, Obernyik Károly bíztatására Szatmár megyei körútra indult. Feltehetően őáltala ismerkedett meg közelebbről a majdan a Himnusz költőjének sírját is felkereső Petőfi a (szatmár) csekei Kende Lajossal, illetve Luby Zsigmonddal, Kende Lajos nagyari unokatestvérével. Petőfi Sándor és Luby Zsigmond között azonnal barátság szövődött.

Nagyari Galeria 011

Hiteles dokumentumok tanúskodnak arról, hogy ekkor és ezt követően Petőfi Luby Zsigmond és testvére, Luby János vendégeként több alkalommal, napokig vagy annál hosszabb ideig is vendégeskedett a nagyari kúriában. E kastélyépület irodalmi jelentősége szerfelett nagy, hiszen megyénkben ma ez az egyetlen meglévő épület, amelyben Petőfi Sándor megfordult.

Bár 1847 februárjában Pesten keltezte, mégis a nagyari táj ihlette Petőfi Sándort A Tisza című versének megírására. A költőt 1846 augusztusának utolsó napjaiban szépségével rabul ejtő, ugyanakkor szeszélyes arcát is megmutató „kanyargó Tisza” és a Kis-Túr találkozási pontja néhány méter eltéréssel napjainkban is ugyanaz, mint akkoriban volt. Az 1850-es évek közepén osztrák szakemberek által készített II. katonai felmérés térképe alapján pedig teljes mértékben beazonosítható a verset ihlető természeti környezet, a költeményben bemutatott nagyari táj, a Tisza túlpartján működő malom, a torkolattól látható tarpai templom tornya. Mindez azt igazolja, hogy Petőfi A Tisza című költeményében nem egy elképzelt tájat festett le, hanem a valóban Nagyarban látottakat örökítette meg epikus módon.

Petőfi Nagyarban jártának a Lubyak által őrzött leveleken túl és a népi emlékezet mellett hamarosan „természeti szemtanúja” is akadt, hiszen a visszaemlékezések szerint a községben már az 1880-as évektől kialakult a Petőfi-fa kultusza. A falu egykori lakói ugyanis tudni vélték, hogy Petőfi Sándor a község (Szatmár)Cseke felőli végén álló, hatalmas lombkoronájú kocsányos tölgye alatt írta A Tisza című versét. Ebből mindössze annyi lehet a valóság, hogy Petőfi Csekébe menet vagy onnan jövet megpihenhetett a Túr mentén akkoriban még számos hasonló fa társaságában álló öreg tölgy alatt. A nagy költő emlékéhez való ragaszkodásnak ugyanakkor szép példája az, hogy a község ezt a fát Petőfi-fának nevezte el, évtizedekkel ezelőtt körbekerítette, tövéhez virágokat ültetett és emléktáblával látta el.

Sajnos, a többszáz éves tölgy hosszas betegség és tüzet okozó felelőtlen kezek miatt 1996-ban elpusztult. Az egykori, Nagyar-Kisar Közös Községi Tanács már az 1980-as évek végén gondoskodott a Petőfi-fa utódjáról, amikor a terméséből hajtatott kis tölgyet a beteg „szülő” mögé ültette. Hamarosan egy másik utód is született, ugyanis a kisújszállási Városvédő Egyesület nemes cselekedetének köszönhetően az eredeti tölgy utolsó makkterméséből sarjadt csemete 1999-ben visszakerült a fa környezetébe, így napjainkban két utód, két csaknem egyidős testvér őrzi a költő Nagyarban jártának emlékét és élteti tovább az egykori faóriáshoz kapcsolt Petőfi-legendát.

2011-ben tárta ki kapuját a Petőfi-fától 250 m-re, a falu utolsó előtti lakóépületében berendezett Nagyari Galéria, amelynek „felső házában”, azaz utcafronti szobájában a Petőfi Nagyarban Emlékkiállítás látható. A falakon elhelyezett ismertető szövegek, valamint korabeli illusztrációk, képek, magánlevelek és emlékkönyv-oldalak másolatai Petőfi Sándor és Luby Zsigmond barátságának történetét, valamint Nagyar községet és környezetét  mutatják be A Tisza című költemény keletkezésének időszakában, illetve a Petőfi-fa legendáját, a tölgy történetét ismertetik. A kiállításon Szepessy Béla nyíregyházi festőművész a Tisza és a Kis-Túr találkozását megörökítő félköríves panorámafestménye is látható.

forrás: nagyar.hu