MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 8:32

Ősi Magyar monda: Melóta

Az Etelközből megindult magyarok útjukba ejtették Halocsot, melynek ura gazdagon megvendégelte őket. Kezesül, Tuszol leányát Mélótát is a magyarokra bízta, akinek jegyese Borzsova várának ura, Zengor volt. őseink a Kárpátokon átjutva a kezeseket visszaküldték, de időközben Álmos unokája, Béla halálosan beleszeretett Mélótába.

arpad

A visszatért leányt Zengor nőül vette és Borzsova várába vitte. Béla búslakodott Mélota után és a harcok szünetében kísérőivel a Latorca völgyében kalandozott. Ekkor Zengor fogságába esett. Mélóta otthonában felismerte Bélát, aki bár elszökhetett volna, mégis visszamaradt. Árpád hírét vette Béla esetének és sietve indult, hogy kiszabadítsa.

A várat ostromolja, s ekkor Zengor a feleségét kiszökteti a várból, hogy az ostromlók kezébe ne jusson. Rejtekhelye a mai Milota helyén volt. Mikor az asszony értesül, hogy a külső vár már elesett, az ismert rejtekúton visszamegy a várba, hogy Bélát megmentse. Páncélba öltözve a védők közé vegyül.

Már a belső várat szorongatják a magyarok, amikor Béla a tornyot felgyújtva kardra kap és megrohanja a várudvaron lévő szláv harcosokat. Véletlenül a páncélba öltözött Mélótával kerül szembe, leszúrja őt, s csak azután ismeri fel, hogy azt ölte meg, akit életénél is jobban szeretett. Bánatában kardjába dől és elemészti magát.

A monda szerint Mélótát a Tisza mellett temettette el Áprád és így véglegesen ezzel a névvel lett felruházva az itt alapított falu: Milota

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280