Logo

Péter Juli: Kecskesajt - Fesztivál Tiszaadonyban

0001Polgármesterünk---LAKATOS JÓZSEF, 2000 táján Édesapjával  Tokaj környékén járt, s észrevett egy hatalmas kecske nyájat.

Édesapja agrárszakember volt, s elkezdtek beszélgetni arról, hogy Önkormányzati szinten, hogyan lehetne ezt megcsinálni. Osztottak, szoroztak, tovább gondolták, s az akkori Képviselőtestület elé vitte a pontos elképzelését, számokkal alátámasztva. Történt ez  akkor, mikor Kormányzati szinten, még nem volt napirenden a SZOCIÁLIS FÖLDPROGRAM !!!

Mert föld is kellett, állatállomány, hely a kecskék tartásához. Amikor már majdnem minden összejött, 2001-ben, JÖTT A HATALMAS ÁRVÍZ !!!. Az emberek után, a KECSKÉINKET IS menteni kellett. Még szerencse, hogy akkor még nem készült el a tornatermünk, csak félig, így a kecsék is megmaradtak, s a MEGVALÓSÍTÁS is folytatódhatott!01
Az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium felkarolta, így, 2002-ben megindulhatott nemcsak a kecske tartás, ha nem a tej értékesítése is. Rögtön a tej után jött a GOMOLYA-KÉSZÍTÉS. Innen már csak egy gondolat volt a KECSKESAJT-készítésének ötlete !
Ehhez viszont  be kellett vonni a lakosságot. Mintegy 30 családhoz helyeztünk ki kecskét. A tejéért jó pénz lehetett havonta összehozni, a szaporulat maradhatott a gazdáé.
Adott volt a TEJ mennyisége, most már csak egy sajtkészítésre alkalmas üzem kellett.
A dolgozókat képzésre és szakmai gyakorlatra küldték, s mire 2006-ra elkészült a modern ÖNKORMÁNYZATI SAJTÜZEM, már szakképzett dolgozóink is voltak. 30 család megélhetését biztosította az otthoni kecsketej, amelyet szigorú ellenőrzéseken átesve, bevitték a kecsketelepre.

Az önkormányzati nyáj  130-150 kecskéből áll, ezekhez pásztorok kellenek. Az üzemben, a tej átvételéhez, feldolgozásához, majd a KECSKESAJT-készítéséhez újabb emberek jutottak munkához.
001

Jelenleg, igen csak jelentős MUNKÁLTATÓVÁ vált a faluban az üzem.
S MOST MÁR, IMMÁRON, 8. éve, már ÜNNEPELNI IS TUDJUK az ötletet !!!
A NYÍRSÉGI ŐSZ keretében, a 2006 utáni években, háromszor is elsők voltunk a gyümölcsökből álló KOMPOZÍCIÓKKAL. Többször kecske - kompozíciókkal nyertünk. Külön díjat is kaptunk a közönségtől.

A falunapok újraéledésével pedig evidencia lett, hogy TISZAADONY KECSKE- FESZTIVÁLT fog rendezni!
A tegnapi nap folyamán volt immár a 2. FESZTIVÁLUNK !
Több száz ember jött el a környező falvakból, s Tiszaadonynak is ott volt apraja, nagyja.
Az idő kegyes volt hozzánk, mert kellemes idő volt egész nap. A hatalmas iskola udvaron, mindenki megtalálhatta kedvenc szórakozását. A kicsik az óvodás körhintát, a nagyobbak az óriás csúzdát, vagy egész nap vonatozhatott apró és felnőtt egyaránt. Legalább 30 bográcsban, üstben főtt a finomabbnál finomabb tájjellegű étel. 00011Halászlé, körömpörkölt, babgulyás, töltött káposzta, lapcsánka, szarvas pörkölt, őz pörkölt, s nem utolsó sorban: KECSKE PÖRKÖLT.
A település minden tagja sült kolbászt mustárral, kovászos uborkát, kristályvizet, a felnőttek sört kaptak.

A művészek fellépése után ---8-kor kezdődött az UTCABÁL !!! Éjfélkor a TŰZIJÁTÉK !!! Éjfél után 2-ig ropták a táncot, akik bírták... S MINDEZT, EGYETLEN HANGOS SZÓ, EGYETLEN ROSSZ MONDAT NÉLKÜL !!!

Tiszaadony példát mutatott a kulturált szórakozásból! Ennek MINDNYÁJAN NAGYON örültünk.
00012

Így lett egy véletlen ötletből sok család megélhetése,  s az ötlet, immár  a szórakozás hasznos eltöltésének jelképe is.
A TISZAADONYI KECSKE - FESZTIVÁLT közösen rendezte az EGYÜTT TISZAADONYÉRT-CIVIL ALAPÍTVÁNY és TISZAADONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA.
JÓ NAP VOLT, SZÜKSÉGES VOLT, MERT ilyen fesztiválokra is szükségük van a mai kor gyermekeinek is.

Péter Juli

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.