1000x120px NK soros

Bejelentkezés
Frissítve: 2017 Nov 23, 15:16

Jusztus Józsefné:Holtvágányon

   Két fiatal megy egymás mellett, kéz a kézben, beszélgetve. Gyakran fordul az arcuk a másik felé és mosolyognak, örülnek egymásnak.

romantikusete

Csak ők vannak most ott, a világ közepén. Szemem elhomályosodik, meghatódott gyönyörrel nézem őket, milyen szépek! És emlékek tolulnak elő a múltból, melyektől ugyancsak elhomályosul a szem. Igen, szépek és szabadok az életben és a szerelemben is. Talán némelyek túl is szabadok. Nem tudni kinek a hibája, mulasztásaként róható fel.

   Nem is olyan régen 40-50 évvel ezelőtt egyáltalán nem biztos, hogy azzal kelt egybe a két fiatal, akihez a szíve, a szeretet húzta. Rang, vagyon, de nagyon sokszor a kiszolgáltatottság pecsételte meg különösen a nők életét, sorsát. Ki hogy élte túl, hogy viselte el? Sok példa van rá, bizony nagyon sokszor végződött tragédiával egy- egy eset. Kút, kötél, valamilyen életet kioltó méreg és folyók medre volna a megmondhatója sok bánatnak, szégyennek, de azok hallgatnak. Mint ahogy hallgatnak a túlélők, az ismerősök, esetleg a családtagjai, ahol megtörténtek ilyen, vagy olyan esetek. Talán jó volna néha elmondani, még inkább meghallgatni és okulni a múlt szégyenén, fájdalmán. Jobban tudnánk értékelni mai adottságainkat életünk minden területén, így a szerelemben is.

   Abban a korban, melyről itt most emlékezem, 50- 60 évvel ezelőtt, nem örültek a szülők, ha lánygyermekük született. Még nagyobb gond volt, ha szép, életre való felnőtt lett belőle, mert akkor bizony olyan dolgoknak volt kitéve, hogy előre borzadozva gondoltak a lány jövőjére. Vagy az uraság, vagy annak a fiai, vagy a nőket semmibe vevő módosabb legények nézték ki prédának, vagy egy vén gazdalegény esetleg feleségül vette ingyen cselédnek, meg hogy legyen kit verni, ha a kocsmából haza megy. Esetleg elmehetett a városba szolgálónak, pesztonkának csaknem azért, hogy lakást és ócska ruhát kapjon fizetségül, meg amit megevett. És még szerencsés volt, ha nem vitt haza egy „zabigyereket”. Szóval nem sok választása volt egy szegény lánynak. Hej, pedig, de sok anya intette lányait, hogy ügyeljen a „tisztességére”, hiszen a szegény lánynak az a hozománya. Bár tudta jól, hogy az nem mindig a lányon múlt. Azt mondták, hogy ha fiú a porba ejti a kalapját, leporolja és újra a fejére teheti, de ha egy lány a sárba ejti a fejkendőjét, azt már többet a jeges eső sem mossa tisztára.

     Így járt Boris is, az első kocsis szép kékszemű lánya, ő sem kerülhette el ősei sorsát. Hárman voltak testvérek, egy idősebb fiú, és egy fiatalabb lány. A két lány együtt járt napszámba az uraság birtokán, ahol apjuk szolgált. Történt, hogy új intéző jött a birtokra, iskolázott ember, hogy egy kicsit rendbe szedje a gazdálkodást. Nős ember volt, gyerekei is voltak, a felesége sem volt arcra nézve csúnya, de az intéző szeme megakadt Borison. Telt- múlt az idő, mentek a dolgok a maguk rendjén, váltották egymást az évszakok. De a tavasz sok gondot hozott a Boris és az egész család életébe.

   Egyik nap, ahogy a magtárban a gabonát triőrözték (rostálták) a vetésben, ott ólálkodott az intéző is. Úgy tett mintha a munka érdekelné, valójában Borist kerülgette. A lány is észrevette és úgy iparkodott, hogy egy percre se legyen egyedül, félt az intézőtől, látta rajta, hogy rosszban töri a fejét. De bárhogy is óvakodott az intéző mégis szerit ejtette, hogy a közelébe férjen. Boris lehajolt egy üres zsákért a gabonát beleszedni, és akkor az intéző hirtelen elkapta a derekát és erősen magához szorította. Boris az ijedségtől olyan erővel rántotta ki a kezéből magát, hogy majd hanyatt esett. Szólni sem mert, de szól az intéző: - De kényes, vagy hé, tán félted a lányságodat? Megbánod, te még ezt ne félj, gondom lesz rád!   Azzal, mint egy vadkan, elviharzott a magtárból.

   Boris egész éjjel nem aludt, csak forgolódott, nézte a padlást. Szerette volna elmondani valakinek, de szégyellte, meg aztán mit is tehetne az intéző ellen egy cseléd? Volt ugyan már neki egy fiúja a Béla, de annak sem mondhatta el, mert katona volt. Másnap kialvatlan, fáradtan, ment a napszámba a húgával. Félelmében mindig azt leste, mikor jön az intéző úr. Nem kellet várni, jött az magától, ott keringett a lányok körül, mint a döglégy, de Boris közelébe nem tudott odajutni. Úgy látszik elvesztette a türelmét, mert egyszer csak azt mondja nem a legbarátságosabb hangon, fölényét, hatalmát, fitogtatva: - Lányok, ide holnap már nem jön mindenki, beindult a vetés, három kimegy a vetőgép után. Azzal felsorolta a három lányt, köztük Borist is.

   Nem volt mit tenni, kiment Boris a vetőgép után a határba, ügyelte a sorokat, igazította a magot, ha a csőben elakadt, hogy egyenletes legyen a vetés. A kocsis a vetőgépen ült, hajtotta a lovat, Boris meg hátul a vetőgép platóján állt. Egyszer csak megrezzen hirtelen, mert váratlanul a fasorból az intéző ugrott elő a kis szürke hátaslován. Leugrott a lováról, a kocsis is megállította a lovát, megemelte a sapkáját és „Adjon Isten jó napot!”- köszöntötte előre az intéző urat. Az meg nem is fogadta, úgy tett mintha a vetés miatt jött volna, de Borisnak úgy vert a szíve a félelemtől, hogy szinte hallatszott. Kivert rajta a hideg veríték félelmében.(folytatjuk)

700x700px NK soros