1000x120px NK soros

Bejelentkezés
Frissítve: 2017 Nov 23, 15:16

Hej te kismadár! Ne vidd el a búza kalászát! - Aratás az 1950-es években

Június végén, július elején szőkül a búza. A búzamező a természet egyik legszebb csodája. Nyáron a sárguló,  ringó, hullámzó búzatengert mezei virágok díszítik. A lila konkoly,  a  kék színű búzavirág és a piros pipacs. Csodás mezei csokrokat szedtünk belőle gyermekkoromban  a virágvázánkba.

1 aratok

Péter- Pálkor június 29-én megszakad a töve, ettől kezdve már csak érik. Feni a gazda a kaszát, hogy éles legyen. Kezdődhet  az aratás, az égő tűző napon, a legeslegnehezebb, embert próbáló nehéz  fizikai nyári munka.  A mindennapi, az egész évi kenyér a tét.  

Egy kaszáshoz  két kisegítő kellett. Nagyapa   a kaszás vágta a rendet. Ez nagyon fontos volt, hogy a levágott rész sorba dőljön, ez ettől lett rend.  Utána ment a marékszedő  Mariska néném a sarlóval, és nagy marékkal  magához ölelt, szedett,  egy-egy  ilyen kupacot  letett.  Nyomában  a kévekötő, Jani bátyám,  aki  ezt össze, úgynevezett kévébe kötötte.  Amit lekaszáltak abból két marékkal kivett, fonalat sodort.  Egy – egy ölnek a derekát átkötötte,  megkötötte, szét ne hulljon,  ez lett  a kéve. Jani bátyám, hogy terelődjön a figyelme a nagy hőségről, a nehéz munkáról, szeretett dudorászgatni  munka közben.  Ilyen szövegű dalokat:

Hej te kismadár! Ne vidd el a búza kalászát!
Miből süt a kis angyalom pogácsát?

A másik kedvenc dala az volt, hogy:  

Búza, búza, de szép tábla búza.
Kihajlik a debreceni útra.
Kökényszemű barna lány aratja,
babájával keresztbe rakatja.
 
Mit ér nekem a bogáti határ,
ha nincs benne, akiért a szívem fáj.
A bátori határ felé nézek,
ott van akit igazán szeretek.

 Juliska mamám azt sem tudta, hogyan járjon kedvükbe, étellel az ő dolgosainak. ” Pistám, ő volt a férj, drága gyermekeim! Ki ne dőljetek ezen a nagy melegen,ebben a nagy munkában, nehogy leessetek a lábatokról” – mondogatta, féltette az övéit.

Reggelire az arató férfiak erős szilvapálinkát ittak. Hasalja húsos szalonnát, kolbászt, paprikát, paradicsomot, új vörös hagymát, szalonnás lecsót, házi kenyeret ettek. A húsadékot már a téli disznóöléskor készültek félretenni. A padlásra tették, hogy megmaradjon nyárig. Nagyon kellett vigyázni rá, őrizni, nehogy  elcsipkedjék, el ne fogyjon, mire jön a nagy esemény, hiszen óriási volt a kísértés.

Mamám  ebédre finom frissen készített ételekkel  próbált kedveskedni, hogy örüljenek az ételnek és legyen energiájuk is tőle. A csikóspórban keményen kellett tüzelni, hogy ebédre elkészüljenek a finom falatok. Mindenki nagyon korán kelt. Hűvösön kezdték az aratást, a főzést otthon. Délben  harangszókor megálltak ebédelni.   Mamám   akkorára megfőzte,  cserép edényekbe, szilkékbe  rakta, hogy ne hűljön ki az étel és ő maga  vitte ki a határba nagyapáéknak. Gyermekekkel nem merte küldeni, nehogy elejtsék, kiborítsák,  beporozzák. Erre volt példa volt akkoriban.  A gyerekek megbotoltak, elestek a hepe-hupás úton,  az étel pedig kiborult.  

Egyszer a nagynénémmel  együtt vittük nagyapáéknak az ebédet.  Én nem vittem  semmit.  A harmadik osztályt akkor fejeztem be. Még kicsi voltam.  A nagynéném  Böske néni  vitte az ételeket.  Mondta:” Gyere velem  kis Pincikém” ! Mentünk  árkon, bokron  keresztül, jó sokat. Ő tudta az utat. Emlékszem  egy helyen négy  almafa is volt. Nagyon fanyar ízű  volt  a gyümölcs még akkor, de megkóstoltuk.  Odaértünk szerencsésen az ebéddel. Amíg nagyapáék ebédeltek, mi elmentünk  a búzaföldjük végére ahol volt egy kis patak, aminek a vize olyan tiszta, hogy lehetett látni a  folyómeder alját. Csendesen folydogált. Belemártottuk a lábunkat, hogy hűsöljünk kicsit.  Nagyon frissítő, kellemes volt a forróságban. Apró kis fürge zöld gyíkok  osontak a patakparton. Egy kis csobogó, zubogó forrásvíz táplálta ezt a kisebb folyóvizet. Kristálytiszta, finom ízű, hideg víz ömlött  belőle. A kezünket alátartottuk, jól megszívtuk magunkat ezzel az „üdítő itallal” a pokoli hőségben. Az arcunkat is megmostuk.

Mamám a következőket főzte az ő dogosainak ebédre:

Levesek:  Gulyás, paszuly, krumpli,  hús, meggy és  borsóleves.  

2 toltott kaposzta szilkeben

A levesek után  tengeri kásás töltött káposzta füstölt hússal. Csirkepörkölt nokedlivel. Az   új krumplit megfőzte sós vízben, leszűrte,  meglocsolta  a kacsazsírban  megdinsztelt apróra vágott  új hagymával és petrezselyemzölddel. Mennyei eledel volt.  Sült kacsával, uborka salátával tálalta. Az uborka salátát úgy készítette, hogy a frissen leszedett uborkát megmosta, meghámozta, legyalulta és kicsit megsózta.  20 percig állt a sóban. Ekkor levet is engedett. Utána kinyomkodta a léből, cukros , ecetes vizet öntött rá.  Az a ropogós, apróra gyalult finom friss uborka cukros ecetes lében nagyon hűsítő  finom volt.  Ekkorra már a maguk által termelt zöldségek, gyümölcsök, baromfik, csirke, kacsa, liba, adták az alapanyagot a főzéshez. Mindenki magának termelt.

Érdekes módon nagyon sokáig csak az uborkasalátát ismertük, mint salátát. Majd csak az 1980-as években találkoztam olyannal, hogy  krumpli, gomba, cékla, francia,  és egyéb  saláták.  Nem tudtuk, hogy olyanok  is léteznek.  A sógorom  a  debreceni  Aranybika étterem hideg konyháján dolgozott. Egyszer hozott egy hidegtálat ajándékba egyik ünnepre. Az egy csoda volt.  Ott találkoztam más fajta salátákkal is. Kértem tanítson meg, hogyan kell elkészíteni. Miután megcsináltuk, minden kolléganőmnek megmutattam, megismertettem velük is. Örültek, nagyon érdekelte őket.  Abban az időben akkor még nem voltak ismeretesek  egyéb salátafélék, legalábbis számunkra.

Desszertnek  sütött palacsintát,  szilvalekváros  fánkot,   túrós bélest. Mamám nagyon jól tudott sütni, főzni.

 Gyermekeinek, unokáinak, nekünk  mindig hangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy a férjeinknek mindennap frisset, finomat, változatosat főzzünk!!! Ez valamennyiünkbe belénk  ivódott, rögződött és  ezt nagyon lelkesen csináltuk, csináljuk a mai napig, mert így láttuk Tőle a példát és ez nagyon jó.

Miután az aratók megebédeltek a hűvös fasorban,  12-től  2 óráig pihentek. Utána újult  friss erővel újra hozzákezdtek.  Igyekeztek, mert féltek az esőtől. Tudták, ha jön az eső,  megáll az aratás.  Amikor esett, a búza eldőlt. Eső után, ha kisütött a nap, kicsit lengedezett a szél, hamar megszáradt  és  lehetett  folytatni ezt a kegyetlen nehéz fárasztó munkát.

3 keveszedok

 A kévéket keresztekbe rakták. 10 kéve egy kereszt. Ez volt az egység. Miután az egészet összeszámolták, már tudtak következtetni, meg tudták saccolni az éves termés mennyiségét.

 Majd lovas, vagy tehén szekérrel, kinek mi volt,  hazavitték az udvarukra, nagy kupacba, asztagba, kazalba rakták, széles, terjedelmes, több méter magas halomba. Ennek is megvolt a módszere, hogy hogyan kell úgy összerakni, hogy a kalászok eső estén ne károsodjanak.  Így védték az esőtől,a beázástól, amíg megérkezett a cséplőgép. Majd  jött a gép és kicsépelte. Nagyon meggondolták, hogy  kit küldjenek a cséplőgép dobjához, aki beledobálja a kévéket. Ez nagyon felelősségteljes feladat volt.  

4 cseplogep

Sajnos ennek ellenére, ebben a faluban, Nyírbogáton  abban az időben egy szörnyű  tragikus baleset is történt csépléskor, ami az embereket nagyon megrázta, amit  nem tudtak elfelejteni soha. Anyukám 85 éves, 2017-ben, amikor ezt meséli nekem, én 65. Kristálytiszták az emlékei.  A” dobos lány”, az „etető”, ő volt az, aki a kévéket rakta a cséplőgép dobjába,  Nagy Etelkának   hívták.   Amikor a kévét  dobta a gépbe, véletlenül megcsúszott, ezért a véletlen  rossz mozdulatáéért a karjával fizetett. A kévével együtt a gép a jobb  karját is elvitte,  letépte, összeroncsolta, eltűnt a karja.  Fiatal, 22 éves, szép  erőteljes  kislány volt. Így élte le az életét fél karral.

Soha nem ment férjhez.  Fél karral is  rengeteget dolgozott.  Például paradicsomfőzéskor ült, a lábai közé szorította a nagy fazekat és fél kézzel előbb  mosta, majd amit  megmosott  mancsolta bele a fazékba. Amit tudott mindent csinált.  Nagy ,népes család volt az övék. Minden tevékenység, amit elvégzett, fontos volt a családja számára.

Cséplés után a búzaszemeket zsákba rakták,  mentek a malomba őröltetni.

Erről is született népdal.

Búzát vittem a malomba őrölni, cserélni,
Míg a kocsis a lováról levette a hámot,
Addig én a menyecskéből kivettem a vámot,
Jaj, de jól megy a molnárnak,
Néha - néha a más malmában is darálhat.

------------------------------------------------------------------------  

Ezután jött a kenyérünnep, az Új Kenyér Ünnepe.  Vasárnapi napon tartották a faluban, a falu házában. Megsütötték az új búzából őrölt lisztből a nagyon finom, friss, ropogóshéjú új kenyeret és közösen kóstolgatták, ízlelgették, ünnepelték. Örömünnep volt ez számukra.  Pihenten, boldogan megnyugodtak, hogy vége az aratásnak és íme itt az új kenyér! Ha kenyér van, minden van, mondogatták.

5 unnep

A templomban, Isten házában a mi református vallásunk szerint következett az Úrvacsora  sákramentuma,  az új kenyér tiszteletére, augusztusban. A kenyér az Isteni gondviselés, az élet, a jövő, a megmaradás, a túlélés jele.  Hálát adtak Istennek, hogy megsegítette őket. Hiszen a mai napig minden este elmondott fohászunkban, a Miatyánkban, a legelső helyen szerepel ez a nagyon fontos kérés!

 A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma!!!...     

Az ünnepi Isten tiszteletet a Himnusz eléneklésével zárták. A közös ünneplés élménye,érzése felemelő volt számukra.

Miután befejezték az aratást, szegre kerültek a kaszák, a sarlók, alábbhagyott sajogni a tenyér, utána  majd záróeseményként megünnepelték az aratást aratóbállal is. Nagyon szép koszorút fontak érett búzából. Ez volt a búzakoszorú. Ezt a bálterem mennyezetéhez erősítették. Ez mint egy szimbóluma az aratásnak, ott díszelgett.

Kikapcsolódtak, szórakoztak, megpihenték a nagy fáradalmat a dolgos, szorgalmatos, sok mindent kibíró emberek. 

Kremniczky Károlyné, Pirike

700x700px NK soros