Bejelentkezés
Frissítve: 2018 Apr 20, 5:51

Szentesték Gulácson gyermekkoromban

A falu közepén tör a magasba a torony, melynek tornyából szól a harang Istennek és embereknek egyaránt. Mögötte a templomhajó, mely robusztus, erős és hatalmas belsőtérrel épült. Épült azért, hogy padjaiban az oda betérő elcsendesedhessen és nyugalmat találva bizonyságra leljen, hogy Krisztus megszületett.

gulacs

Hányszor hullott az égből gyémántként a hópihe, mely a földön fehérré formálta az utakat, földeket és a házak tetejét is elfedte. Elfedte a bűnt, a gyarlóságot és új reménységet kínált és az éjjeli holdfényben suttogta a Fényesség már eljött.

Bizony ilyen gondolatok élhettek őseink ajkán, amikor Szenteste a családok elballagtak vagy a lovas szánon elindultak az Isten hajléka felé. Csak azok a hatalmas boltívek, a másfél évszázados padok és az orgona tudná elmondani, milyen volt a karácsonyi várakozás régen, mikor még az emberek szava és kézfogása nem kívánt aláírt szerződést. Mikor még tiszta vizű volt a Tisza és a mezőkön szedett gyümölcsöt nem érte ártó permet.

Amikor én gyerek voltam, nagyon vártuk, hogy december 24-én meghalljuk a harangok dallamát és Gulács megkapja a hírt „Megszületett a Megváltó”  A harang szó hívogatta a lakókat, hogy jöjjenek és hallgassák a legendát.

Mi hányszor számoltuk, hány ablakban égnek a karácsonyi fények, amíg Kati nénémtől hazáig érünk. Aztán a templom „férfi bejáratánál” a hatalmas diófa alatt álltunk és érkezetek a férfiak. Megjött Vadász Pali, Kósa Berti, Gergely Gyula, Kósa Berti, persze mindegyiket bácsinak neveztem, hiszen tiszteltem őket.

Az utolsó harangszavainál bevonultunk a templomba és mindenki leült a saját helyére. Amikor felhangzott a dicsőítő ének Kósa Guszti bácsi a kántor mély hangja beleremegtette a gyülekezetet. Követték is bátran az adott hangnemet a többiek. Nánássy Gábor és Bihary Sanyi bácsik hangja ma is itt van a fülemben.

Velünk szemben ültek a nők. Fekete Bálintné Boriska néni a leghátsó padban hallgatta Isten ígéjét. Előrébb Bihary Bálintné, Nánássy Gáborné, Bartha Ilona és Pál Jánosné Mariska néném ültek jobb és baloldalon. Amikor aztán a szószékről a tisztelendő asszony prédikált minden tekintet rászegeződött.

Én, mint –sokszor- legifjabb gyülekezeti tag- le sem vettem a szemem a prédikálótról. Minden szavát magaménak éreztem és azt hittem, nekem mondja csupán. Olykor el-elkalandozott a tekintetem, akkor olvasgattam, hogy a szószéket Szarka Irma készítette Szarka Bertalan emlékére. De meg-meg néztem, hogy a nők mit csinálnak.

Azóta eltelt pár év a hó ugyanúgy esik, ugyanazok a harangok szólnak, ám a gyülekezeti tagok száma apad. Elhaltak a régi bácsik és nénik, akikkel együtt énekeltünk és együtt kívántunk szép karácsonyi ünnepeket.

Ha most visszagondolok azokra az évtizedekre, öröm járja  át a szívem. Nem éreztem gyűlöletet, csupán a pislákoló fényt, hogy én kisgyermek is „nagyok között kis Jézusért minden szépet tennék”. Mikor tíz év már, hogy elköltöztem érzem, hogy mekkora kincset kaptam ott. Kincs volt minden köszönés, egy – egy mondat, mely a múltról szól, egy kézfogás.

Elmúlnak a kincset adó idősek. De amíg a fiatalabb generáció őrzi szavaikat, történeteiket, addig élnek itt velünk.  Jézus történetének megtapasztalói sem élnek, ám itt maradt velünk, hiszen apáról-fiúra szállt a történet.

Bárhogy is higyjünk vagy legyünk ateisták, meg kell látni, hogy a sötétség helyett a fény az, ami vezet minket. Ideig-óráig győzhet a homály, ám a világosság mindig eljön.

Áldott ünnepeket Gulács földjén és Bereg minden otthonában!

Patak Gábor Gaba