Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 18, 4:50

Van valahol valaki aki csak rá vár!

Elég gyakran olvasok olyan posztokat, amikben a nők fikázzák a férfiakat vagy forditva. Sok embernek van rossz tapasztalata a másik nemmel kapcsolatban, és bizony akár évekig rányomja a bélyegét az ember életére.

 marika

Ezzel így voltam én is. Nagyon fiatalon férjhez mentem egy amúgy szép szál jóvágású fiatal emberhez aki állandóan kacagott, azon kívül két értelmes mondatot nemigen mondott egymás után, de azt sokszor és gyorsan elhadarta. Viccesnek találtam és azt hittem, hogy szerelem amit érzek iránta, így aztán mikor megkérte a kezem szaporán bólogattam, hogy igen igen.

Valójában egy lehetőséget láttam arra, hogy elhagyjam a szülői házat, elegem volt az alkoholista apámból a hányatott életből, úgy gondoltam saját lábamra állok és majd én meg mutatom, hogy milyen szépen is lehet élni.

marika2

Esküvőnk után már az első héten kezet emelt rám, de a mézeshetek első pofonját sikerült kivédnem. Cseberből vederbe estem, mert ő is ivott de ő vert is. Eleinte mikor kérdezte Anyám mitől vagyok kék zöld lila szégyelltem bevallani hogy ver az uram, mindig hazudtam valamit, hogy egy ág a szemembe csapott, elestem de egy Anyát nem lehet becsapni... Több alkalommal éltünk külön de mindannyiszor addig könyörgött fogadkozott, igért fűt fát, hogy vissza mentem hozzá és minden ott folytatódott ahol abba maradt.

Testileg lelkileg tönkre tett, már csak gyülöletet éreztem iránta és halál félelmem volt ha csak messziről láttam is. Végül beadtam a válókeresetet, de a tárgyalásra késsel jött, hogy onnan élve nem megyek ki. Persze a teremőrök lefegyverezték, elválasztottak és őt 2 óra hosszáig nem engedték elhagyni az épületet hogy buszra tudjak szállni. 

marika3Válásunk után három évvel kislányunk elköltözött az angyalok közé

Akkor úgy éreztem, azt mondtam, hogy miden férfi egy utolsó szemét aljas erőszakos vad állat, hogy soha az életben a közelembe se engedek egyet sem, és felfogadtam, hogy többé egy se üthet meg mert ha túl élem megölöm. 

Évekig nem tudtam túl tenni magam férfi gyülöleten ezen a megrázkódtatáson, de szép lassan felengedett szivemben lelkemben a fagy és idővel felébredt bennem a vágy, hogy valaki szeressen, úgy igazán, valaki vigaszt és támaszt nyújtson nekem valaki aki olyannak szeret amilyen vagyok, valaki aki erőss bátor, védelmez, aki az egekig emel, akit én is tudok szívből szeretni, akire felnézek akit tisztelni tudok akitől gyereket akarok... mert igenis van ilyen férfi! 

És találtam!

marika1

Üzenem mindenkinek, soha ne maradjon egy szeretet nélküli méltatlan kapcsolatban, és soha ne adja fel, mert egészen biztos, hogy van valahol valaki aki csak rá vár!

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280