Akit a gépszíj sosem kapott el - Édesapánk története
- Írta: Péter Juli
- Közzétéve Olvasói történetek
Édesapánk, néhai SIMON ÁRON BARABÁSI lakos, 1909. január 7-én született Barabásban. Száz évvel ezelőtt a falunak ezt a részét, KISVÉGNEK hívták. Itt volt a család piciny pitvarból, s egy helyiségből álló háza.
Valahol a GELÉNESI határban, az erdő szélén, valamikor 1954 körül. Egy közös összejövetele volt Vámosatyának, Gelénesnek, Barabásnak... (Édesapánk jobbra)
Édesanyját, az Én Nagymamámat, már 9 évesen elveszítette. Alig töltötte be 20. évét, édesapja is meghalt. Árván maradt, s nagyon hamar megtanulta, ha életben akar maradni, s valamikor is családot szeretne, keményen kell dolgoznia minden betevő falatért.
Aratás közben lányokkal
Nagyon nehéz volt az élete. Két választása volt: vagy örök életében napszámos, zsellér lesz, vagy elszegődik valamilyen állandó munkára. A sors, teret nyitott számára, SZALMA IMRE bácsinak volt egy tüzes gépe, egy cséplőgép. Ez a gép a 30-as években még gőzzel működött. Ennek a fűtője, gépésze lett édesapánk. A cséplőgépet egy óriási szíj kötötte össze a traktorral. A gépet megállítani csak úgy lehetett, ha az apánk odaugrott a szíjhoz, jobb könyökével lecsapta a szíjat, a másodperc töredéke alatt már el is ugrott, mert az lecsapódott, nem kímélve, akit elkapott.
Édesapánk ügyessége messze földön híres volt: SOHA SEM KAPTA EL A GÉPSZÍJ !!!
Termelőszövetkezeti tagok kirándulása (Édesapánk balra)
Teltek múltak az évek. Szüleink összeházasodtak 1941-ben, majd megszületett Testvérem BORIKA 1942-ben. Édesapánkat 1943-ban elvitték katonának, s ki is vitték több ezer társával a FRONTRA. 1944.december 1-én szovjet fogságba került, először olyan lágerbe, ahol román hadi foglyok is voltak.
Indulhatott az újabb túlélési feladat. A lágerben nagyon embertelen körülmények között éltek, nagyon kevés élelem fejadagot kaptak, pici kenyeret, valamennyi dohányt. A férfiak a dohányért, bármire képesek voltak a lágerben, a kenyeret is elcserélték érte!Édesapánk leleményes paraszt gyerek volt, összegyűjtötte a csalán levelet, napraforgó levelet, és megszárította. Borzasztó ügyesen apróra vágta, majd cigarettát sodort belőle. Azonnal elcserélte a román foglyokkal KENYÉRRE.
Nem sokáig ment az üzlet, lassan kiismerték a "vevői". Kilesték, mikor volt egyedül, s megtámadták! Többen rámentek egyszerre, egy kupacban verekedtek. Apánk harapott, rúgott, vágott, karmolt, s mint a vígjátékokban a filmekben, a kupac alján két román lába között, kibújt, s elspenelt... Később megtudta, hogy három román a tábori kórházba került. A többiek, hetekig keresték a KICSI MAGYART... De társai sikeresen bújtatták.
Ebéd aratáskor
A legkedvesebb történet számomra az volt, amikor arról mesélt, hogyan sütötték meg a a tyúkot. A láger közelében erdő volt, az erdő túl oldalán egy orosz falu. Oda merészkedtek éjszaka, tyúkot lopni... A megszerzett jószágnak kitekerték a nyakát azonnal, az erdő mélyén mély gödröt ástak, abban tüzet raktak, rá a tyúkot, tollastól, mindenestől, azonnal befedték vastagon földdel, hogy se füst, se illat ne jelezze, hogy ott KONYHA működik. Másnap este visszamentek, kikaparták a finom eledelt. A bőr olyan finom, ropogós volt. KI TÖRŐDÖTT AZZAL, HOGY A TOLL IS RAJTA VAN!!! FŐ hogy sült hús volt. Ha elkapják Őket, rágondolni is rossz... Azóta is magam előtt látom az erdő csendjében húst majszoló hadi foglyokat, s leleményességüket, a túlélésre.
A CSALÁNLEVES is "nagyszerű" volt! Vízben főzték a csalánt, szereztek hozzá pici lisztet, vagy a pirított kenyeret beleaprították! Apánk szerit a SEMMIHEZ KÉPEST FENSÉGES VOLT.
Egy orosz induló üzembe nemsokára fűtőt kerestek! Édesapám jelentkezett, s közel egy évig elfogadható élete volt,hiszen melegben lehetett. IGAZ, NEM AZ OTTHON MELEGE VOLT, de legalább esélye volt a hadi fogság túlélésére. Sok társa ott maradt a lágerekben, a rossz táplálkozás, az éhség, a hideg miatt.
ÉDESAPÁNKNAK MA VAN A SZÜLETÉSNAPJA.
Emlékét ugy tudom megőrizni, ha élete általunk ismert mozzanatait leírom, hogy UNOKÁINKNAK LEGYEN KIRE EMLÉKEZNIÜK !!!