Bejelentkezés
Frissítve: 2018 Sep 23, 16:46

Eszenyi Matula István: Megujhodás

Milyen szokatlanul enyhe lett mára a reggel, -szimatolt bele a levegőbe, ahogy a viseltes színehagyott fejőrocskával a kezében kilépett a tornácról az udvarra. Ebbül eső lesz, nézett fel a szürkülő égre. Lengedez a szél, de mán jó időt, meleget cipel.   

baromfi

Délről gyün. Nemsokára hazahozza a gólyát, meg fecskéket gondolta tovább, és nagyot lélegzett a fűszeres levegőből, amiből nyomtalan tűnt el a laposakban tegnap még megbúvó kevéske hó illata.

Az eddigi hideg reggeleken rendre újra születő gyöngyöző dérharmat kézen fogta és elvitte a maradék telet is magával. A helyükre idelopódzott valami más, valami új üdeség, amiben egyszerre volt ott szántott kertek föld, az akácosaljban éledő ibolyák virág, és az ólban az anyját hangosan követelő türelmetlen kisborjú édes tej szaga. A kora tavaszias idő egy mélyen rejtőző, már majd elfelejtett emléket idézett fel hirtelen benne.

Hmmm- mondta, és csibészesen elvigyorodott. Na, lássuk csak. Körbelesett, majd nehézkesen lerúgta a lábáról a csúful sarkatlanná vágott, unokáktól megörökölt cipőit.  Akár pulyakoromban, mosolyogta meg magát. Ippeg olyan ez a por. ...jó. Puhán csiklandós, ízlelgette tapickolva a szemeket a lábujjaival. Vajon tudnék még cserepet rúgni mesztélláb? -ötlött fel benne, és óvatosan megpróbált gólyamódra állni, de azonmód lehuppant a földre.

Hoppá, ...mondta a feje szemrehányóan. Ne tessék ezt csinálni magos vérnyomással. Jöjjön meg az eszünk, kérem. Nem vagyunk mi már gyerekek. Tessék betartani a doktor utasításait, mert a legközelebbi vizsgálaton biz'isten felugrom, s beárulom magát, közölte szenvtelen. Bizony már tényleg nem vagyunk. ...igazad van. Elmúlt,legyintett lemondóan. Majd visszalesett a konyhaablak felé vajon akadt e végbenézője a bolondériájának, és annak ahogy nyögősen feltápászkodott.

Rám se bagózik a vénasszony, -dohogta. Akár meg es pusztulhatnék felőle. De azért nem bánta, hogy tanútlan maradt az a hanyatt vágódós kudarca.  Lám, a por az soha el nem öregszik. Pont olyan, mént pulyakoromban. Színtiszta bársony. Jó benne leülni, még ha, ... csak kényszerbül es, -kuncogott magán.

Tavaszodik. Érzem mindenütt a bensőmben, állapította meg a csontjait egyengetve, megfeledkezve a pihentetni javallt, kényes hátáról. Ám az, kötelességtudó figyelmeztetőn belesajdult. Nono, mondta. Nono. Csak ne legénykedjünk itt a más kárára, vén fejjel. Hogy képzeli ezt maga? Ki fog trágyázni, fejni, ha én egyvégtében fájok? Megevett a fene, dohogta az öreg. Egy kicsinység te es megpróbálhatnál legalább becsületbül ilyenkor vélem fiatalodni. Hess! Morrant rá a nyegle kölyökkakasra, aki a fejét félrecsapva liluló harciassággal leste, kerülgette a cipőtlen, sovány bütykeit.

Valami idegent láthatott benne, aki kimondottan az ő kendermagos tyúkjainak a farára pályázik. S ezen oknál fogva, ahogy ilyenkor egy rendes magkokashoz illik, ő most itt, rögtön, agyon fogja ütni. Eriggy innen, mert szent habakukkra esküszöm, a fazikba kerülsz ha megmarsz, emelte  erélyesre az öreg a hangját, és farkasszemet nézett vele.  ..hogy az a fazék szót félhette, vagy csak a felé csapkodó sajtártól rettent vissza, -nem tudni. De eloldalgott.

El a kiskapuig, majd felrebbent rá, onnan kiáltotta világgá. Tyúúkok, tyúúkok, lááttátok? Fél tőlem a vénember. Én vagyok a kiráály, én vagyok itt az úúúr. Kot-koot, ez mekkora bolond. Sose lesz olyan okos mint a régi kakasunk vót, vartyogták  egymásnak. Csak verekedni meg szerelmeskedni akar, de ha az ember nem védené, már rég elvitte volna ezt a nagyszájút a róka. Hagyjuk, hadd fújja a magáét.

Menjünk inkább bogarat keresni a patakszélbe. Attól szép nagy, egészséges tojásaink lesznek. Nemsokára úgy is fészket rakunk, és várjuk benne a csibéinket, kotkot, kot. Ez meg hazudjon itt tovább a kacsáknak. Azok úgy es mindent elhisznek neki. Hogy szógált az éccakai nyugalom?- tárta ki szélesre az ólajtót az öreg, benézve a puha, meghitt, szénaszagú félhomályba, és átkarolta az anyja alól elé szaladó, hozzátörleszkedő kisborjú nyakát.

Mi van véled Bimbó? Megint elóttad magad? Ejsze, akkor nem es hagytál te egy bögrére való tejet se. Kiszoptad mind. Igaz? - korholta szeretve. No, ne félj mán, nyugtatta az ártatlan jószágot, aki riadtan lesett ki a hirtelen megdörrenő égre. Csak a tavasz ez. A gyütt meg. Meglásd milyen jó életed lesz ezután, kint a szabad levegőn. Hiszen te még virágot sem láttál, se napot, amióta megvagy.  Hallgasd csak, odakint milyen szépen esik. No, eridj, szaladj egyet benne, uccu! Láss világot, ha már idebent úgy es minden szegletet untig ösmersz.A borjú először idegenkedve nézte azt az odakintet, de a kíváncsiság vezérelte ösztöne győzött. Kióvatoskodott, és egy kecskének is becsületére váló bakugrásokkal vágtázott körbe, mindent letiporva az udvaron ami elé került.Megöl! Mindenkit megöl!

Reppent fel a kakas az ól tetejére, fennhangon ordítva. Gyilkos! Alávaló gyilkos! A vénember küldte bosszúból, mert nem bírt el vélem. Mert én egy hős, egy nemesi vérből való vitéz vagyok, kiabálta eszeveszetten.Gá-gá-gá. Csúfolta az öreg gúnár. Látszik, hogy a tojáshéj még a seggeden van ecsém. Semmit nem tudsz, csak butaságokat szájalni. Ez itt a Böske tehén alig született fia-borja, és így örül az életnek. Nem akar ez senkit bántani, főleg nem téged, te szerencsétlen.Tudom én, vágta rá megszégyenülten a kakas. Csak kíváncsi vótam, hogy vajon, ti ösmeritek, és hogy fogadjátok. Mint mondtam, régi nemesi, tanult familiábul származom, s a felmenőimtől mán mindent hallottam róla.Hol, kitől hallottad, te fajankó? -nézett rá csendes lesajnálással Talpas a pulikutya, aki több mint tíz éve szógálta mán a portát, és igen nagy respekttel bírt a többiek előtt, .. mert iskolába járt.

Tudniillik, reggelente rendre elkísérte a szomszédék kicsi Zsófikáját, a neves hely kapujáig, ami pont elég hozzá, hogy meg es okosodjon általa, vélte a többi.  Végbenézett s hallgatott itt az évek alatt sok mindent, de ezt a párja nélküli mértéktelen ostoba dicsekvést nem szerette.  ...milyen apádtul? No hiszen. Az derék. Nem is ösmerhetted, mert az erdész keltetőgépben lettél. Ott is csak kegyelembül tett bé a felesége a fácánok tojásai közzé, hogy meg ne zápulj. Zabi-kakas, za-bi-kakas! Rikoltozták a gyöngytyúkok. Fújj, és még ez piszkálódik! Szégyenünkbe világgá mennénk, ha olyannal dicsekednünk, amink nincs. Pedig mi aztán valódi nemesek vagyunk. Látjátok a ruhánk? Tele van gyönggyel.

Mi ez a ricsaj? Nézett ki az öreg az ólból. Tán, rókát láttatok? Kiabáljatok csak, oktalanok. Erre a zajra hamarább idetalál, és választ majd vacsorára valót magának közületek.Jujj, mondták a tyúkok megszeppenve. Inkább ülünk a búzás vályú mellett az udvaron,oda csak nem merészkedik fel, s azzal otthagyták a patakot. Ne féljetek! Kivágom a szemét, ha idejön! Meglássátok, dülleszkedett a kakas. Mindenki ide aki számít, a hátam mögé!...ha tudnák, hogy az erdész meglőtte az este, oszt azóta mán szépen megmeredt, somolygott magában Talpas. Hajnalban jöttem haza, a tacskójának vótam udvarolni, az mesélte. A bolondja, odament tyúkot lopni.

Nem baj, csak reszkessenek. Addig is csendben vannak, én meg alszom egy jót a szalmában. ...egyre jobban elered ez az eső. Hallod hékás, most mán te is eriggy bé anyádhoz, vakkantott rá a borjúra. Annyi eszed legyen, hogy nem áztatod itt betegre magad. Lásd, a gazdánk is bebújt előle már a házába.

No. Mennyit tejet fejt apjuk? Kérdte odabent az asszony. Semmit, mondta az öreg s úgy tett mint aki nagyon mérges. Megfejt megint a borjú. Nem hagyott egy nyeletet se. ... sebaj. Iszunk teát.J

ól van, mosolyogta meg a felesége. Oszt fáj é? Micsoda? Kérdezett vissza. Hát...a fara. Mert olyan szépen ráült. Öröm vót nézni, főleg ahogy felpattant. Látta? Kérdte az öreg megveresedve. Láttam biza. Na, üljék le, maga vén szamár. Hozom a lavórt, lesikálom a lábát. Tiszta por, sár, így ne tanyázzék a bé nékem a szobába, nevette el magát.  

Odafent itt-ott, dörrent még egy ritkát az ég, és ő is megmosta a kis házakat ölelő végtelen szántók, fekete lábát. Lent nagyot sóhajtott tavaszi szél. Végigsimította a vizek fodrosodó hátát, majd beszaladt a barkázó erdőbe, ott fennhangon kiáltott a fészküket javítgató madaraknak.

Most már mindenki énekelhet kedvére! Itt a tavasz, és itt is marad! Elhoztam!