MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 21:28

Panoráma Est Máriapócson 2016. március 12 .

panoramalogo

 

„Mint a fescske, repülj messze  földre,
Színarany szárnyú gondolat repülj el!”
/Verdi Nabucco, Szabadság kórusból részlet/

 Mondhatnám ezekkel a  gondolatokkal kezdtem Máriapócsi Panoráma Világklub  estünk szervezésébe, cél  egy  kis  Kárpát –medencei  mini  fesztivált ide  varázsolni március idusán  az Emmanuel-házba.

 A városnapi Március 15-i megemlékezést  is  ekkor  tartottuk. Zsúfolásig megtelt a díszterem, jöttek Kárpátaljáról, Erdélyből, Dél-Vidékről, Fel-Vidékről és  az  ország számos  településéről, jó  volt  így  együtt „ határtalan összefogásban „ ünnepelni.

 A Panoráma Világklub  estindító filmbejátszása : „Ott ahol zúg az a négy folyó” hatásos nyitánya volt rendezvényünknek, mely után az est háziasszonya  Nagyné Varga Mária köszöntötte  a vendégeket, tájékoztatva, hogy a Panoráma Világklub  egy  világméretű, értékalapú, harmonikus együttműködésen alapuló, baráti, civilszerveződés  hídépítő szereppel  a Kárpát-medencében,  és  a  világban  szétszóródott  magyarság között, valamint  baráti népek, nemzetek tagjaival, szervezeteivel .

 Jelenleg 185 társklub működig, melyből 52  Magyarországon  és  133 határainkon kívül.

Ezt követően a Nemzeti Kegyhely  igazgatója Kapin István atya  köszöntötte az ide érkezetteket,  és  mondott  áldást  estünkre.
  A házigazda, Máriapócs polgármestere Papp Bertalan  köszöntőjében  kihangsúlyozta Máriapócs  egy  dinamikusan fejlődő kisváros, igazi gyöngyszemmé  vált  a  Nyírség szívében  a  megvalósult fejlesztéseknek hála. Méltó körülmények  között  várva a Nemzeti Kegyhelyre látogató turistákat, zarándokokat, akik száma   évek óta rohamosan nő. A  település sokszínű kulturális  programjainak sorában fontos  üzenetet közvetít az  első  Panoráma Világklub  estünk, megköszönve a távolról s közelről érkező fellépők és  vendégek  jelenlétét.

  A Világtalálkozókról szóló összefoglaló kisfilm bejátszása után /melyet Nagyváradi Kiss Anna  készített /  az 1991-ben alapított Média Mix kiadó alapítója, a Panoráma Magazin főszerkesztője,  a panoráma Világklub alapítóelnöke, a Világtalálkozók elnöke Dr. Tanka László, jogász, újságíró, több könyv  szerzője  köszöntötte  vendégeinket, beszélve  a  negyed  százados  útról, célokról, tervekről és a VI. Világtalálkozóról.

  Március idusának forradalmi eseményeiről, fontosságáról mondott  lelkes,  különösen  érdekfeszítő  beszédet a település szülöttje Dr. Kedves Gyula történész,  a Parlament Múzeumának igazgatója, olyan összefüggésekről tájékoztatott, mely a Világban szétszóródott forradalmárok életútjára, a különböző földrészeken elért  sikereikre, hírnevükre  világított rá.

A Magyar Világtalálkozó megyei nyitó rendezvényére  Nagygécen  a Megmaradás templománál  és Csengerben  kerül sor május 14-én, melyre Dócs Attila Sz.Sz.B –megyei   képviselő úr  nyújtotta át a meghívót.

  Színes kulturális  műsorral  folytatódott az est, elsőként  az Esze Tamás 38 éve alakult nyugdíjas klub lépett  színpadra „ palotás” tánccal, magyaros  nemességgel, gyönyörű  ruhákban, melyet  a közönség  nagy  tapssal  jutalmazott. A klub vezetője, lelke  Sápi Istvánné Erzsike, aki  varázslatos, tavaszi virágcsokorral köszöntötte  az  est háziasszonyát.  A klub tagsága 54 fő, sokoldalú, vidám, fiatalos  lendületűek, céljuk a  jó  közösségi szellem kialakítása, hasznos időtöltéssel a  nyugdíjas évek  megélése, hagyományok ápolása, és a jövő generációnak átadása. Klubon  belül  vannak szavalók, énekesek, népdalkör,  színjátszó csoport, tánccsoport. Életkorukat tekintve  65-85 év körül járnak, de  van  egy 90 éves,  aki  aktív tagja az énekkarnak  és  tánc csoportnak. Többször  felléptek Budapesten, és az ország számos  településén, különféle  városi rendezvényeken, fesztiválokon, falunapokon. Hévizen/2012/  és Keszthelyen /2014 /Nyugdíjas Ki mit  tud-on  több kategóriában  ezüst  minősítést  szereztek.  Nagy sikerrel  szerepeltek Harkányban 2013-ban megrendezett Népek Tánca, Népek Zenéje  országos rendezvénysorozat döntőjében

 A Pócspetriből Tamás György polgármester vezette Petri Pengetősök Énekegyüttes remek hangulatot varázsolt a terembe  jól választott népdalcsokraikkal. Kiváló citera zenekarukkal a pengetősökkel és énekeseikkel hamar  a  közönség szívébe lopták magukat. Sokfelé megfordultak kis hazánkban  és  a  határokon túl is, jártak Németországban, Romániában, Franciaország híres Avignoni Nemzetközi  Néptánc Fesztiválján, mindenhol nagy sikerrel szerepeltek. Vendégük volt Abir Nehme világhírű libanoni  énekesnő, aki velük is forgatott magyarországi  turnéja során a libanoni  TV részére.

 Egy  fiatal „író tehetség„  mutatkozott be, akire  büszkék a  nyírbátoriak, hisz 19 évesen a  Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológus szakos hallgatójaként  most  jelentette  meg írásait, verseit tartalmazó  első könyvét  Vékony Csongor Levente, melyről  Ő maga  beszélt.

 A Panoráma  Világklub jelenlévő  társklub elnökök bemutatkozásával folytatódott estünk mely után a Nagyvilágból érkezett  videós üzeneteket néztük meg: Argentínából, Barilochéból Dr. Besenyi Károly és Zsuzsa  küldött szívhez szóló üzenetet. Los Angelesből, USA Kereki Kati köszöntötte  a Máriapócsi rendezvényt, mondván éljünk bárhol is a világban fontos a  magyarok  összetartása, kultúránk  értékeink ápolása.
„ A távoli Ausztráliából ,lelkem minden  melegével  köszöntelek Benneteket ezen a  szép  napon , a Panoráma Világklub Máriapócson megrendezett  estjén Újra elmondhatom, hogy  jó  lenne  most  is  otthon ünnepelni Veletek…s mit  jelent  nekünk itt  a  messzi  távolban  a HAZA, a BECSÜLET, a HŰSÉG, az ÉLET…..   Szeretném ha tudnátok, hogy a múltunkat, gyökerünket  és az  identitásunkat soha nem  felejtettük el a hosszú évek alatt sem! S igyekeztünk úgy élni , ahogy Ábrahám Emil  költőnk az egyik  versében írta: 

„Úgy éljetek künn az új Világban,
Míg  vándorlástok bús évadja tart,
Hogy  hozzatok  díszt  nemzetünk nevére,
Hogy  bennetek  tiszteljék a  magyart!”.
Adjon a  magyarok Istene Mindannyiunknak erő, egészséget, hitet és kitartást!                          

Hódi Margitka  / Sydney /

 A lélekemelő  üzenetek után  nagy stílusváltás  volt a Beregszászi Dixieland Band műsora, akik Gloger Károly  vezetésével  érkeztek. Az együttes 2009-ben alakult, az alapítók közül  3  zenész aktívan  muzsikál  a jelenlegi  7 tagú zenekarban. Klasszikus NewYorlins-i  dixilandet és bluest, jazzt  játszanak, néha  remek  „beregszászi„ átiratban szólaltatnak meg  csárdást és  magyar népzenét. Felléptek Kárpátalja számos  településén és határon túli  dixieland, jazz, blues fesztiválokon  nagy  sikerrel. Remek előadásukat  vastapssal hálálta  meg a  közönség.

 Máriapócsi Nyugdíjas Énekkar mutatkozott  be  Kossuth nótákat énekelve: Vonáné Pásztor Éva  /Művelődési ház igazgató/ vezetésével a  Március 15-i  ünnepséghez kapcsolódva. Aktív közreműködői  városuk kulturális életének,  nemzeti tudatunk éltetői, továbbadói. Wass Albert a  „Bujdosó  imája” című   verset a klub  tagjának előadásában  hallhattuk .

 Koltóról érkezett  a Panoráma ifjúsági tagozatának  társklubja  a Somfavirág néptánc együttes, mely tavaly alakult,  és  frissen csatlakozva  a  Világklubhoz már  a Mátészalkán  megrendezett  esten nagy  sikerrel  mutatkoztak be. Számos  fellépés a Párciumban, Erdélyben és  határokon túl elismerést, sikert  hozott  a lelkes, kultúrájukat ápoló fiatal  együttesnek. Mára  már  három táncrendet  is megtanultak melyből a „nyárádmentit  és „szatmárit„ ezen az estén  mutatták be  a  közönség  nagy  örömére. Az együttes  vezetője Bencze Niki  és  Sebők Rihárd, két öntudatos, nagyszerű fiatal, akik szívvel-lélekkel azon dolgoznak, hogy Koltón az őseik kultúrája, a hagyományok tovább éljenek és a  fiatalok közössége  tovább épüljön, megmaradjon.

 A Dél-Vidékről, Tornyosról, Zenta  környékéről érkezetek  a Tornyosi Tamburások   az Asszonykórus  két  tagjának Szabó Magda  és Sándor Arien kíséretében. A tamburazenekar 25 éve alakult  meg Tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület keretében és  megszakítás nélkül  működik  mint  a néptáncosok kísérőzenekara. Az egykori citerásokból alakult  a  tamburazenekar, melynek  tagjai  változtak de páran a kezdettől fogva  zenélnek a csoportban. Legjelentősebb  fellépéseik az Asszonykórussal voltak külföldön és  belföldön  számos  fesztiválon, rendezvényen és  háromszor  szerepeltek a DURINDÓ gálaműsorában  is. Múlt nyáron  alakult  meg a Panoráma Világklub társklubja Tornyoson,  melynek elnöke Tóth Ugyonka Frigyes, egyben a  tanburazenekar művészeti  vezetője is. Élvezetes  népdal összeállításuk nagy  sikert  aratott  ez  alkalommal is.

 A Vigyázunk Egymásra Egyesület vezetője Balázs Csabáné  Aranka néni  mutatta  be  egyesületük  tevékenykedését  és produktumát a „szívpárnákat” mely  nagyon sok  betegnek  jelentett örömet.

 Estünk  vége felé ismét  az Esze Tamás nyugdíjasklub tagjai varázsoltak   el most  éneklésükkel Verdi Nabuccó operájából a Szabadság himnuszát  adták elő. Gyönyörű, lélekemelő volt a  közönség áhitata.

Köszönjük  minden  fellépőnek, közreműködőnek, hogy előadásukkal, jelenlétükkel a Máriapócsi Panoráma Világklub  est színvonalát  felejthetetlenné tették.

Mert ”Egyet ne  feledjetek el, amíg magyarok  vagytok, s az ősi kultúr-örökség  erkölcsi alapján álltok, addig Isten által kijelölt  helyetek és  szerepetek  van a világban.” /Wass Albert/                       

Műsorunk zárásaként  mindannyian  elénekeltük  a HIMNUSZT.
A földszinten  vendégfogadás várta  a résztvevőket, ahol  szívélyes beszélgetések alakultak ki  nézők és  fellépők között.
Nagyné Varga Mária

A világtalálkozón készült fotók:

 

2016. március 12. Máriapócs

Közzétette: Három Határ Hírei – 2016. március 18.

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280