Orosz Piroska: Szülőfalum

Emlékeim messze-messze járnak,
Azon részén kicsike hazámnak,
Hol a nyírfasorok hosszan elnyújtóznak,
Vizeiben kárászhalak úsznak.

Mint kicsi búzaszemből a csíra,
Hajtottam magamból ember módra,
Bölcsőm ringott itt-e kedves tájon,
Szabolcs Szatmár Bereg Nyírkarászon.
Bolyong lelkem-e homokos tájon,
Mint hajnali harmat gyönge fűszálon.
Nekem ő volt a kedves a szép is,
A havas táj a virágos rét is.
Aranyhomokjára fénylőn tűz az ég,
Teremtőnk kezében egy aranyos kép.
Itt ébredt szívem a boldogságra,
Lettem egyszerre magányos árva.
Sorsom innen elszólított messze,
Családomnak újhazát keresve.
Utam ma már csak azért visz arra,
Nyiladozzék kegyelet virága.
Ház falai régen leomlottak,
Gazlik helye a tarka virágoknak.
Álmaimban gyakran hazajárok,
Tonácunkrál messzire ellátok.
Fut a sínen a kicsike vonat,
Szekerek melyek búzát hordanak

Nézném, kitudja meddig még,
Álmomból ha fel nem ébrednék.

2011 08.19.