anigif

Bejelentkezés
Frissítve: 2017 Sep 21, 9:24

Matula naplója 1.fejezet - A malacsütés

  • Közzétéve Szállások

Június első szombatján hagyományteremtő vígassággal, Róbert napi malacsütéssel köszöntöttük a 2016-os nyarat.A mulatság kulcsfigurája egy jó 10 kilós tejeskucu volt, aki már előző este pácba került, hogy íze a legtöbbet hozza majd ki magából, ha eljön az ideje.

matula1

Szombaton aztán már jókor reggel elkezdődött a sürgés-forgás, hogy elegendő rőzsekéve álljon glédában a sut mellett, mert a kemencének, akár az embernek, nagy étvágya van, ha sok a tennivaló. Mire az utolsó nyalábon is megfeszült a zsineg, s minden kellék a helyére került, már hétágra sütött a Nap.

Ragyogó júniusi délelőtt volt, amikor az ember nemcsak a bőrén érzi a Nap forró ölelését, hanem sugarai a lelket is megtelítik jóleső melegséggel. Még a gyufa is vidáman lobbant fel ebben a derűs hangulatban, hogy néhány pillanat múlva már a kiszáradt gally szikár, recsegő ropogása ülje meg a verandát.

Az idő lelassult, a kévék komótosan koptak, s az ágak pattogó tüzéből a maga svungjában terjedt szét a fokozódó forróság a kemence teljes testére, hiszen a felfűtésnek is megvan a maga rusztikus etikettje, melynek szigorú betartását nem az előkelő udvariasság, hanem az évszázados tapasztalatok követelik meg. A kemence nyitott száján át távozó lehelete egyre tüzesebbé vált, s darab idő múltán a hevült tégla apró tűzijátékként szikrázott a szénvonó alatt, ahogy az a lassan vastagodó izzó parazsat szortérozta el a tűztérben.

matula3

A hatalmas tepsi már a kemence mellett lévő öreg tölgyfaasztalon várakozott, s mikor a szénvonó dolga végeztével sisteregve, gőzölve merült meg a pléh vidérben, elfoglalta helyét a lávafolyamra emlékeztető vörös parázs ölelésében. Mire a nehéz kovácsolt ajtó ráfordult a kemencenyílásra, az izzás percegését már a sülés sercegése váltotta fel. A hővé átalakuló vesszők pedig nem csak a kemencét, hanem a várakozást is tisztességesen felfűtötték, melynek nehéz perceit az eszkalálódó izgalom szőtte át, s a félóránként nyíló ajtóra olyan áhítozó tekintetek szegeződtek, amilyeneket csak templomban lát a halandó ember az elsőáldozók szemében, midőn Krisztus Urunk testét először veszik magukhoz.

Amikorra pedig a harmadik órába léptünk, a nyitáskor már olyan illat tódult ki a kemence száján, pillanatok alatt átjárva a tornácot, amely főúri kastélyok konyhájában sem vallott volna szégyent. S mire a seritalba mártott szalonnadarab fürgén átmasszérozta sertésünk ínycsiklandó kis testét, a levegőben terjengő bukétól mámoros gyomrok moraja bizony jelezte, hogy nemcsak a sütés, de a várakozás is nemsoká eléri zenitjét.

A következő szemlén, már jócskán a harmadik órát taposva, a húsvilla könnyedén vájta át magát a nyak izomszövetein, s nyomában olyan tiszta, aromás zsiradék buggyant ki, mint a frissen pergetett méz, jelezve, hogy a feladat elvégeztetett. A jól végzett munka öröme áthatotta lelkünket, az ételt megszolgáltuk, így testünket is átadhattuk a ránk váró lakoma bocsánatos kísértésének, mert hát Istenfélő ember legyen a talpán, aki ilyen csábítás nyomása alatt nem esik a torkosság bűnébe. Hiszen ahogyan a pirosra sült malac aranybarna krumpli ágyán feküdt, az maga volt az emberi létezés öröme, s a derült pillanat időtlen ígérete. Mire a ropogós hús pihentetésének percei elballagtak nehéz csizmáikon, a sertés helyére kerülő tepsiben megpárolódott a savanyú káposzta, és a friss, kerek vekni kétujjnyi karéjokban mosolygott a fehér kendők alatt.

matula2

A zsongás elcsendesült, ahogy a roskadásig rakott fatányérok szempillantás alatt megtalálták gazdáikat, hogy jó fertályóra múltán már csak néhány maroknyi csontkupac állítson mementót pazar délutánunknak. Nem maradt más hátra, mint leöblíteni a fejedelmi falatokat, így a fridzsiderből előkerültek a fehér asztalok szerelmespárjai, a párálló borosüvegek és a gyöngyöző szódásszifonok. Hiszen egy fröccs több, mint szerény szomjoltás, a hegy nemes leve és a szikvíz szenvedélyes coitusa művészet, mely rabul ejti minden érzékszervünket, ahogy a ballon muzsikálása után egy folyékony rózsabimbó tündöklik öblös poharunkban, melyen a nyári zápor esőcseppjei keringőznek méltóságteljesen, hogy az ízlelőbimbókra leülve zsigerekig átjárjon az idilli savankásság. S mivel az első fröccstől csak az azt követők esnek jobban, és egy jóízű kvaterkázás minden feltétele adott volt, nem is búcsúztathattuk volna el méltóbban e nagyszerű napot, mint az idő folyamának hordalékában emlékké kavicsosodó poharazgatással…

Géberjén, 2016. november 16.

Matula geberjen1