dfsdf >
Logo

Tiszaadonyi kecskesajt az V. Bőközi Fesztiválon is sikeresen mutatkozott be

Sikeresen mutatkozott be a Tiszaadonyi kecskesajt az V. Bőközi Fesztiválon, amely minden évben izgatottan várt rendezvény a Baranya megyei Ormánságban

Tiszaadony 001

A három napos programot Dr. Nagy István agrárminiszter nyitotta meg a falvak közös határán a “Le is út fel is út kereszteződésében“.

Az ünnepélyes megnyitó után Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi lakosain kívül az Ormánság apraja nagyja részt vett a több helyszínen megszervezett programokon.

Tiszaadony 002

A pannon Cigányzenekartól Wolf Kati-ig az Akusztik Stand Up koncerten keresztül szinte minden műfaj képviseltette magát.

Nagy sikert aratott a DOKKOLÓ Integrátori Program szervezésében az egész napos “Töltsd meg, Süsd meg !” Interaktív program ahol Lokodi Ákos kreatív séf főzött.

Tiszaadony 005

A fesztiválon az ország különböző szegleteiből több Szociális Szövetkezet is kapott termékeivel bemutatkozási lehetőséget, így a beregi Tiszaadony is.

A Tiszaadonyi Szociális Szövetkezet terméke a Félkemény félzsíros kecskesajt óriási sikert aratott, több ízben is kínálták a standhoz látogató vendégeknek. Nagy sikere volt még a Tiszatarjáni parasztmájasnak is. 

Tiszaadony 003Tiszaadony 004

Tiszaadony 006Tiszaadony 007Tiszaadony 008Tiszaadony 009Tiszaadony 010Tiszaadony 011

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.