dfsdf >
Logo

Sikerült elfogni a napokban Borsod megyében feltűnt afrikai ragadozót, a szervált

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság két természetvédelmi őrének november 24-én délután sikerült rábukkanni a legyengült ragadozóra, és be is fogták az afrikai macskafélét.

szerval1fotók:Kozma Attila

Közleményük szerint tudták, hogy a szervál Ózd környékén kóborolhat, ugyanis egy kárpáti borzdereseket tartó borsodnádasdi gazda látta az állatot a település szélén.

Bartha Csaba és Baráth Zoltán Zsolt azonnal a helyszínre indultak, ahol Boza László segítségével hamar megtalálták az állatot. A szervál a házaktól 150 méterre, egy erdős területen napozott.

megtalaltuk1

A ragadozó a hangokra reagált, majd a szakemberek által vitt csalétek is felkeltette az érdeklődését. A szervál óvatosan indult feléjük, s az élelemmel centiméterről centiméterre irányították a ketrechez. Hosszabb időbe telt, míg végül sikerült figyelmét kijátszva teljesen beterelni.

megtalaltuk2

A viselkedése alapján látszott, hogy emberhez szokott példány. Előélete miatt az elmúlt napokban önálló táplálékszerzésre csak korlátozottan lehetett lehetősége, amit rossz kondíciója is sejtetett. A szervált az esti órákban átadták a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

megtalaltuk3

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.