dfsdf >
Logo

Olyan híd épül Sátoraljaújhelyen, amilyen a világon még nincs!

Még az idén elkezdődik a sátoraljaújhelyi Várhegyet és Szárhegyet összekötő gyalogos híd megvalósításához szükséges terület előkészítése, jelentette be Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térségért felelős kormánybiztos. - tudatta a szabolcsihir.hu

tn4 zemplen22021 12 16 1619084

A Tokaj-Zemplén Térség fejlesztési kormányprogram részeként több mint 4 milliárd forintból felépülő Nemzeti Összetartozás Hídja 80 méter magasan húzódik majd és 700 m hosszú szerkezetével saját kategóriájában világrekordot állít fel.

A 2024 tavaszára elkészülő híd nagyszerű látványt nyújt majd a Zemplén hegység és a Felvidék irányába. A szerkezet középső részén a tervek szerint üvegfelület fokozza majd az élményt.

A célállomás a Várhegy, mely Újhely várának romjait rejti. Ennek régészeti feltárása 2008-ban indult és jelenleg is folyamatban van. A hegy lábánál működik a Rákóczi Szövetség nemzetközi tábora, amely kiemelt szerepet játszik az anyaország és az elszakadt területek kapcsolatának erősítésében.

A látványosság növeli majd a város és a térség turisztikai vonzerejét, a növekvő forgalom munkahelyeket teremt - írta közleményében Wáberer György, és látványtereveket is megosztott a nagy beruházásról.

tn4 zemplen12021 12 16 161847

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.