dfsdf >
Logo

Kihallgattak egy veszélyeztetéssel gyanúsított mezőcsáti tanárt

Gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók kedden egy tanárt egy mezőcsáti általános iskolában tanuló diák bántalmazásával összefüggésben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

verekedes az iskolaban iskolai eroszak

Az 55 éves helyi férfi ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A tanár nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményt.

A nyomozás adatai szerint múlt hétfőn egy mezőcsáti iskolában, az egyik tanórán 13 tanuló - a pedagógus biztatására - bántalmazott egy 12 éves fiút, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Sajtóinformációk szerint a tornatanár ötöst ígért a diákoknak, ha megverik a 12 éves fiút. A múlt hétfőn történt bántalmazásról a gyerek másnap szólt a szüleinek, akik szerdán szembesítették tettével a tanárt.

Az MTI úgy tudja, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ belső vizsgálatot indított az intézményben és munkáltatóként intézkedéseket tett az ügyben.

Dobi Tamás, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense jelezte, hogy még tart a nyomozás, ezért egyelőre nem közölt részleteket a történtekről.

-MTI-

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.